Infostart.hu
eur:
364.24
usd:
325.36
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles
Hölvényi György európai parlamenti képviselő (KDNP) A mi Európánk című beszélgetéssorozat pódiumbeszélgetésén a budapesti Sapienta Hittudományi Főiskola dísztermében 2023. szeptember 8-án.
Nyitókép: MTI/Hegedüs Róbert

Hölvényi György: a valóságról kell beszélni, nem szabad szépíteni, ha a közjóról van szó

A mi Európánk című rendezvénysorozat keretében Az egyházak és vallási intézmények szerepe az európai társadalomban címmel tartott pódiumbeszélgetést Hölvényi György, a Kereszténydemokrata Néppárt európai parlamenti képviselője.

Az egyházaknak a világ minden pontján társadalmi, szociális, egészségügyi, közösségalkotó szerepe van, ami egyfajta gondolkodásra késztet mindenkit az Európai Unióban is, hogy az egyházakkal miként kell együttműködni – mondta az InfoRádióban az Európai Parlament fejlesztési bizottságának tagja.

Hölvényi György szerint az a kérdés, hogy hogyan lehet ezt végrehajtani akkor, amikor az egyes tagországoknak az „ilyen-olyan” hagyományai megvannak, de magának az EU-nak igazából nincsenek. Sőt, ha van, akkor legfeljebb a nagyon karakteres, mondhatni szélsőséges francia, illetve belga állásponton van. „Mindezt akkor, amikor láthatóan óriási társadalmi változások vannak a migrációval, és az iszlám, mint vallás előretörésével kapcsolatban” – tette hozzá a KDNP-s politikus, aki a legfőbb problémát abban érzi, hogy

magáról a témáról nagyon kevés szó esik, nem része a közbeszédnek, miközben sok-sok millió európai polgárt érint.

Az európai parlamenti képviselő arról is beszélt, hogy a keresztény Európa kifejezés egyáltalán értelmezhető-e még napjainkban. Mint mondta, Európát ugyan – közvetlenül és közvetetten is – a kereszténység határozza meg, de egyfajta létszámbeli visszaesés tapasztalható, és világosan látszik, hogy a gyökerek meggyengültek, és a kontinens nagyon „színessé, változatossá” vált. Hozzátette: a jóléti társadalom és az elvallástalanodás között nyilván van összefüggés, az iszlám betörése pedig egyfajta újabb kihívást jelent.

Most az volt a fontos, hogy a valóságról beszéljenek – emelte ki Hölvényi György. „Minden felekezetnek a társadalmi közjónak az elősegítése a célja; ez nemcsak keresztény, nemcsak katolikus, protestáns, ortodox vagy zsidó vonalon érvényes, hanem az iszlám vonatkozásában is érvényesül” – fogalmazott. Ezek összeegyeztetését óriási kihívásnak nevezet az állami feladatokkal, azt is kiemelve, hogy

itt nem egymás térítéséről van szó, hanem valóban a társadalmi közjóról.

A katolikus enciklikák nemcsak a saját híveknek, hanem minden jóakaratú embernek szólnak – zárta gondolatait a KDNP európai parlamenti képviselője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Nagy bejelentés jött Iránból - Zuhan a Brent, de a tech papíroknak már szárnyát szegték Amerikában

Nagy bejelentés jött Iránból - Zuhan a Brent, de a tech papíroknak már szárnyát szegték Amerikában

A mesterséges intelligenciával és az újabb iráni csapásokkal kapcsolatos félelmek hatására nagy esést láthattunk múlt héten a tőzsdéken. Irán legfőbb vezetője felhatalmazta a kormányt arra, hogy tárgyalásokat folytasson, ami azért különösen jelentős, mert az országban a legfőbb vezető rendelkezik a stratégiai külpolitikai döntések feletti végső hatalommal, így a lépés egy, a diplomáciai rendezés irányába tett fontos jelzésként értelmezhető. A bejelentés hatására meredeken esnek az energiaárak, sok helyen felpattantak a tőzsdék, és veszik az aranyat és az ezüstöt is. A BUX index végül mintegy 0,1 százalékot emelkedett. Amerika is pluszban nyitott, de a tengerentúli tech papírok a kereskedés előrehaladtával vesztettek a lendületből.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×