Infostart.hu
eur:
354.35
usd:
310.48
bux:
139081.97
2026. június 30. kedd Pál

Meghalt a Forrest Gump szerzője

Elhunyt Winston Groom, a Forrest Gump szerzője, akinek regényéből a Tom Hanks főszereplésével forgatott népszerű hollywoodi film készült.

A 77 éves Groom alabamai otthonában, Fairhope-ban halt meg. A város polgármestere, Karin Wilson csütörtökön erősítette meg az amerikai médiában a szomorú hírt, mint kiemelte, Groom az ott élők számára igazi ikon volt.

Groom élettörténete, egyebek mellett az, hogy szolgált Vietnámban, sok szempontból hasonlított 1986-ban megjelent regénye főhősének sorsára. A könyvből 1994-ben forgattak filmet Tom Hanks Oscar-díjas alakításával.

A Forrest Gump a Mobile-ban felnőtt és az Alabama Egyetemen 1965-ben diplomázott Groom legismertebb műve volt. Az író 1965 és 1969 között szolgált az amerikai hadseregben, ez idő alatt Vietnamban is járt.

A rendkívül becsületes és jólelkű, de kissé lassú felfogású Forrest Gump jelen van a 20. század minden fontos eseményén, élsportoló és háborús hős lesz, és közben találkozik a korszak minden jelentős személyiségével, Elvistől John Ford Kennedyn át Nixonig. De hiába kerül a történelmi események középpontjába, őt csak az hajtja, hogy együtt lehessen élete szerelmével.

"A Forrest Gump alkotójaként emlékezünk rá, de emellett tehetséges újságíró és Amerika történetének elismert írója is volt"

- méltatta a könyv szerzőjét Kay Ivey, Alabama kormányzója.

A Forrest Gump című regény az Alabamai Egyetem emeritus professzora, Don Noble, Groom barátja szerint jóval sötétebb és gazdagabb is, mint a könyv alapján forgatott film.

A 20. századi amerikai történelmet áttekintő Forrest Gump a film bemutatása után igazi kulturális jelenséggé vált. A produkció 1995-ben hat Oscar-díjat nyert, köztük a legjobb film díját, és a rendező, Robert Zemeckis is díjazott lett. A film 1994-ben az amerikai mozis toplista második helyezettje volt Az oroszlánkirály mögött. A film sikere nyomán a regény is bestsellerré vált.

Groom 16 regényt és ismeretterjesztő könyvet írt. A Conversations with the Enemy című könyvét, amely egy amerikai hadifogolyról szól, akit kollaborációval vádolnak Vietnamban, Pulitzer-díjra is jelölték, és a díj finalistái között szerepelt. Az író utolsó regénye, az El Paso 2016-ban jelent meg.

Címlapról ajánljuk
Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

A légkör kaotikus természete miatt 7–10 napnál hosszabb távra nem lehet megbízható vagy pontos időjárás-előrejelzést készíteni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a HungaroMet Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője. Gaál Áron hozzátette: a csapadék-előrejelzés az egyik legkomplexebb feladat a meteorológiában. Azzal együtt valószínű, hogy a mostani „hőkupolának” heves zivatarok vetnek majd véget valamikor a hét közepén.

Orbán Viktor és Magyar Péter is reagált Hajdu János kihallgatásának hírére

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a Terrorelhárítási Központ korábbi főigazgatóját, Hajdu Jánost. Orbán Viktor volt miniszterelnök politikai indíttatású eljárásról beszélt és kiállt a volt TEK-parancsnok mellett, míg Magyar Péter kormányfő feltette a kérdést: „Vajon ki lesz a következő?”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

A befektetők a nap folyamán kiemelt figyelemmel követték az iráni fejleményeket. A hétvégén a felek még újabb támadásokat hajtottak végre egymás ellen, majd vasárnap megállapodtak az ellenségeskedések felfüggesztéséről, valamint arról, hogy biztosítják a hajók szabad áthaladását a Hormuzi-szoroson. A megállapodás tartósságával kapcsolatos bizonytalanság a tőzsdei mozgásokban is visszatükröződött: az ázsiai részvénypiacok vegyesen teljesítettek, Európában iránykeresés jellemezte a kereskedést, miközben az amerikai piacokon kedvezőbb volt a hangulat, bár a technológiai szektorban továbbra is maradt a volatilitás.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×