Infostart.hu
eur:
375.11
usd:
319.91
bux:
132888.2
2026. április 12. vasárnap Gyula

Árpád-kori időutazás a Sóstói Múzeumfaluban

Árpád-kori időutazásra hívja a látogatókat szeptember 12-én, szombaton a Sóstói Múzeumfalu, ahol a honfoglalás időszakának izgalmas mindennapjait elevenítik fel.

Kisgyörgy Tamás, a nyíregyháza-sóstógyógyfürdői intézmény közművelődési munkatársa az MTI-nek elmondta: a skanzen Árpád-kori részében, Nyires faluban a Keleti Gyepű és a Keleti Szövetség elnevezésű hagyományőrző csoportok idézik fel a honfoglalás idejének életét. Bemutatják az akkori viseleteket, a harci eszközöket, sőt a hajítófával történő vadfogást is. Az utóbbit, valamint a fegyvereket, íjakat, fokosokat, baltákat és szablyákat ki is próbálhatják majd az érdeklődők.

A múzeumfaluban Árpád-kori szépség- és játéksarok is várja a látogatókat, ahol hajkarikát, hajfonatkorongot és fejpántot lehet készíteni, illetve régi játékokba kapcsolódhat be bárki.

Természetesen a honfoglalás kori konyha kedvenc ételeit is megfőzik, megsütik, és ezeket kóstolójeggyel meg is ízlelhetik az ínyencek. Szabadtűzön sül majd kecske és disznó, főznek birkalevest, füstölt húsos köleskását, agyagban sütnek halat, kövön pedig lepénykenyeret. Desszertként különböző gyümölcsaszalványokat szolgálnak fel, csakúgy, mint a honfoglalás idején.

Az érdeklődők a régi ételek receptjeit is megismerhetik, és tanácsokat kérhetnek az otthoni főzéshez, valamint a fűszerek kiválasztásához, használatához.

Kisgyörgy Tamás kiemelte: Nőth Lenke és Konyári Sándor mesterszakácsok vezetésével a főzőcsapatok mintegy félezer adag ételt készítenek el a múzeumfaluban.

A 10 és 17 óra közötti program kiegészül gyógynövényes bemutatóval is, mindenki megismerheti, milyen teákat, tinktúrákat, kenőcsöket és borogatásokat használtak a különböző kórok, sérülések gyógyítására a honfoglalás idején.

A Nyires falu Árpád-kori létesítményeibe - amelyet régészek vezetésével, ásatási megfigyelések, történelmi források és kutatások alapján építettek újjá a nyíregyháza-sóstógyógyfürdői skanzenben 2014-ben - ezúttal szabadon be is léphetnek majd a látogatók és tájékozódhatnak a lakóházak és gazdasági épületek, illetve azok berendezési tárgyainak, eszközeinek valamikori használatáról.

Címlapról ajánljuk
Kinyíltak a szavazófülkék, megkezdődtek az országgyűlési választások: igazolványt a zsebbe!
Részletek

Kinyíltak a szavazófülkék, megkezdődtek az országgyűlési választások: igazolványt a zsebbe!

Reggel 6-kor országszerte megnyíltak a szavazófülkék. Lakcímkártyát idén már nem kell vinni, DÁP-on személyit bemutatni viszont nem érvényes. Tisztázottak a mozgóurna-igénylési szabályok. Reggel 6-tól este 7-ig – adott esetben még tovább – valamivel kevesebb mint 8 milliónyian adhatják le voksukat, de a levélszavazatokkal együtt akár 8,1 millió voks is lehetne 100 százalékos részvétel esetén. Igaz, 2022-ben is „csak” 69,59-es részvételi arány jött össze. Minden információ az országgyűlési választások lefolyásáról.

Orbán Viktor a Fidesz kampányzáróján: olyan győzelmet aratunk, amivel mindenkit meglepünk vasárnap

A Fidesz Budapesten, a Szentháromság téren tartotta kampányzáró rendezvényét, amelyen többek között Lázár János, Szijjártó Péter és Orbán Viktor is felszólalt. Orbán Viktor hangsúlyozta: a választási kampánynak nem most, hanem vasárnap este 7 órakor lesz vége. A magyar nemzet legfontosabb célkitűzése a háborúból való kimaradás, és ehhez hárommillió szavazatra, és nemzeti egységre van szükség – mondta, hozzátéve: nincs kampánycsend, tegyék azt, amit ő: keljenek korán, menjenek el gyorsan szavazni, aztán pedig mozgósítani.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×