Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Szimfonikus koncerten csendül fel az LGT-dalok legjava Óbudán

Szimfonikus koncerten csendül fel a Locomotiv GT dalainak legjava szombaton a Zichy Kastély udvarában, az előadáson az együttes két tagja, Somló Tamás és Karácsony János is fellép - mondta el az MTI-nek Ács Péter, az Óbudai Danubia Zenekar vezetője csütörtökön.

Hozzátette, az Óbudai Nyár idei programsorozatának keretében megszervezett Szimfonikus Zenevonat elnevezésű koncerten a két LGT-tag mellett, akik improvizatív hangszeres játékkal és énekkel színesítik az előadást, szólistaként közreműködik Feke Pál és Malek Andrea is. Emellett egy hattagú vokálszekció, valamint az óbudai Árpád Gimnázium Kórusa is fellép.

Az Óbudai Danubia Zenekar nem most először adja elő az áthangszerelt LGT-dalokat, idén január 3-án már tartottak egy hasonló koncertet a Művészetek Palotájában. Ács Péter elmondása szerint az akkor tapasztalt hatalmas érdeklődés és siker miatt döntöttek egy újabb előadás mellett.

A zenekar vezetője kitért arra is, hogy korábban már több magyar könnyűzenei együttessel dolgoztak együtt, többek között a fennállásának 50. évfordulóját ünneplő Omegával is végigcsináltak egy 14 állomásos koncertsorozatot. "Azóta kiderült, hogy a zenekarban nagyon sok az LGT-rajongó" - tette hozzá, indokolva, miért kezdtek el foglalkozni az 1970-es és 1980-as évek egyik legmeghatározóbb magyar zenekarának számaival.

A dalok szimfonikus zenekarra való áthangszerelése Ott Rezső muzsikushoz és zeneszerzőhöz fűződik, akinek Ács Péter szerint a legnehezebb feladata az volt, hogy az átirat során megőrizze az LGT-számok szerkezetét és zenei gazdagságát. "Nagyon nehéz szimfonikus zenekarral visszaadni azt a hangulatot, lendületet, amelyek hozzá kell tartozzanak egy könnyűzenei koncerthez" - fogalmazott.

A zenekar további nyári terveiről szólva Ács Péter elmondta, hogy augusztus 18-án és 19-én élőben műkődnek közre az István, a király című rockopera királydombi előadásában, emellett a Klassz a parton sorozat keretében több balatoni településen is fellépnek július folyamán.

Õsszel az Óbudai Danubia Zenekar a Zeneakadémián és a Budapest Music Centerben ad komolyzenei koncerteket, azonban nem hagynak fel a könnyűzene területére való kalandozással sem, hiszen jelenleg egy a Quimbyvel közös produkció tervén dolgoznak.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Tusványoson: ellenzéki politika helyett ellenállási politikára kell váltani
frissülő cikk

Orbán Viktor a Tusványoson: ellenzéki politika helyett ellenállási politikára kell váltani

A Fidesz elnöke, volt miniszterelnök Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az általa meghirdetett „ellenállási nyilatkozat” részleteit is ismerteti. Beszédét azzal kezdte, hogy 16 év után most nehezen érthető, mi történik Magyarországon, ezt elemzi beszédében, Európai összefüggésben is szokatlan új magyar jelenségként értékelve a jelen állapotokat. Tartson velünk!

Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Az utóbbi években szinte feltartóztathatatlan fejlődésnek indult a kínai autóipar, különösen az elektromos járművek területén jelentős az előretörés. Ennek okairól az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt Szécsényi Gábor, Az Autó című szaklap főszerkesztője, aki szerint kutatásban élen járnak, a gyártásuk olcsóbb, az akkumulátortechnológiában pedig óriásit léptek előre a kínaiak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×