Infostart.hu
eur:
365.02
usd:
325.73
bux:
0
2026. október 12. hétfő Miksa

Másodszor tartanak pinceszert a pálfai Öreghegyen

Túrával és szórakoztató programokkal kötik össze a Pálfai Pinceszeren a borkóstolást, pincelátogatást szombaton, amikor a Pálfai Öreghegyi Borkedvelők Baráti Köre szervezésében nyolc pince tárja ki kapuit.

Patkós Attila, a szervező egyesület elnöke az MTI-nek elmondta, hogy húsz bográcsban készül majd marhapörkölt, egyéb kategóriában a lekváros palacsintától a képviselőfánkig terjed a repertoár a főzőversenyen.

A vállalkozó kedvű vendégeket népies játékok, vetélkedők várják. Déltől a dunaszentgyörgyi Riglizni citerazenekar, majd a szekszárdi Muslinca férfikar muzsikál, ugyanekkor nyitják ki a gazdák pincéiket. Este hétkor a központi helyszínen, a Markó pincénél a Bogyiszló zenekar műsora kezdődik.

A Pálfa határában húzódó dombvonulatot ritkán látogatják turisták, pedig kivételes hangulatú. A nyolc présház a szőlőültetvények között, egymástól jókora távolságra áll, a mindet magába foglaló útvonal hossza két kilométer, a bortúrához térképet is adnak a szervezők.

"Erre a vidékre jellemzően löszbe vájt belső pincéket találunk a domboldalban, egy kisebb présházzal az elején, melyek kelet felé néznek, csodálatos kilátást engedve Pálfára és a környező falvak irányába. A lejtő aljáig aszfaltút vezet, ahonnan földutakon lehet eljutni a pincékig. Körülöttük helyezkednek el a szőlőültetvények a néhány évestől az emberöltős tőkékig" - olvasható az egyesület prospektusában.

Jellemző fajták a kékfrankos, a merlot, a kadarka, a zweigelt, az olaszrizling, a chardonnay, a cserszegi fűszeres, a tramini, a szürkebarát.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Tisza-kormány: Magyar Péter Zelenszkijjel találkozik, felülvizsgálják a Gondosóra-programot

Tisza-kormány: Magyar Péter Zelenszkijjel találkozik, felülvizsgálják a Gondosóra-programot

Lemondhatnak a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat vezetői, a kormány pedig felülvizsgálja a Gondosóra-programhoz és a 4iG-hez kapcsolódó állami szerződéseket – jelentette be Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter. Magyar Péter miniszterelnök egy finn lapnak adott interjúban elmondta, hogy találkozik Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Vitézy Dávid szerint az ország gazdasági helyzete miatt 2030-ig nem jut pénz olimpiai stadionokra.  A kabinet egymilliárd forintos jóvátételi alapot hozott létre a gyermekvédelmi rendszer áldozatainak. A nyári paksi védekezés mintegy 1100 résztvevője október 23-án elismerést és pénzjutalmat kap. leváltották a jászberényi kórház főigazgatóját. Hadházy Ákos feljelentést tesz az augusztus 20-i tűzijáték beszerzései miatt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×