Illetve most próbáljuk kivívni a helyünket, és azt hiszem, ez a díj nagyon sokat segít ebben. Elismerik a fotográfiát, de a művészet terén még problémák vannak. Az utolsó nyolc-tíz évben nagy változás történt, de az elmúlt ötven-hatvan esztendő nem rakta helyére a fotográfiát. Bízom benne, hogy ez komoly előrelépés lesz. A díjat nem saját magaménak tekintem, az az egész magyar fotográfiáé. Ez az első alkalom, hogy fotós díjat kapott, de korábban jelölték már Korniss Pétert és Féner Tamást. Mindketten megérdemelték volna.

El tudja különíteni a fotóriporteri és a fotóművészeti munkásságát?

Én fotográfusnak hiszem magam, ezt vallom. A kettőt nem lehet különválasztani. Más a fotóriportázs és más a művészet. Olyan szinten kell űzni a fotóriporteri munkát, hogy mondják azt, hogy ez már művészet.

Legismertebb képei a Latinovits Zoltán és Ruttkay Éváról készített felvételei, de fotózta Darvas Ivánt, Hofi Gézát és Sinkovits Imrét is. Hogyan tudott annyira közel kerülni hozzájuk, hogy ne csak egy fotó szülessen, valamit belőlük is sikerüljön megmutatni?

Szerettem őket, és ez a szeretet nagyon sok mindenen átsegített. Úgy éreztem, attól, hogy ők színészek, még ugyanolyan emberek, mint én. Igazi tiszta ember nélkül igazán jó színész nincs. Én mindig ezt néztem, ezt kerestem, és azt hiszem, néha meg is találtam.

Megosztana valamilyen személyes történetet, ami fotózás kapcsán megragadta önt?

Rengeteg történetem van, talán Básti Lajosra hadd emlékezzek. A legnagyobb élményem, hogy egy alkalommal minden fotóst kiküldött a nézőtérről, és azt mondta, hogy csak Keleti Éva maradhat bent. Volt egy történetünk: megengedte, hogy úgy fotografáljam, ahogy én akarom, és attól kezdve, hogy az a kép jobban sikerült, mint amit ő elképzelt, már bármit csinálhattam.

A táncfotói is igen emlékezetesek. A mozdulat megragadott pillanatában mi volt az, ami különösen vonzotta?

A táncban természetesen a mozgás. Mindig imádtam, ha repül az emberi test, ha repülnek a ruhák. Mindig úgy gondoltam, hogy ezek a táncosok és balettművészek valami emberfelettit tudnak, olyasmit, amit én soha nem tudnék megcsinálni. Nemcsak a fotográfusokra emlékezem és nekik köszönöm, hanem azoknak a művészeknek is, akikről képet készíthettem.