Infostart.hu
eur:
365.16
usd:
324.48
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Kárpát-medencei magyarok zenéje gálakoncert

Magyarországi és határon túli népzenei együttesek lépnek fel október 24-én a Művészetek Palotában. A kezdeményezés célja, hogy a Kárpát-medence népzenei, világzenei hagyományait megismertesse a határon túli magyarsággal. Ennek keretében a szervezők hét szomszédos ország magyar lakta településeinek könyvtáraihoz juttatnak el egyáz- és népzenei CD adományokat.

A hetedik alkalommal megrendezett Kárpát-medencei magyarok zenéje gálakoncerten fellép a kárpátaljai születésű Gál István "Szalonna", a Magyar Állami Népi Együttes vezető prímása, aki most saját zenekarával és Herczku Ágnes énekesnővel áll színpadra. A Felvidékről a fúvóshangszereken játszó Agócs Gergely és a pozsonyi Ifjú Szívek Magyar Táncegyüttes, a Vajdaságból pedig Maruzsenszki Andor érkezik. Az anyaországot a hangversenyen Maczkó Mária népdalénekesnő és a turai CimbaliBand képviseli.

A művészek a 2008-2009-es évad során a CD adományok átadásakor az adott határon túli településeken is koncerteket adnak. Mint azt Böszörményi Gergely koncertigazgató az InfoRádiónak elmondta, a CD adományok nagy eszmei értéket képviselnek, mivel a határon túl élők csak a kereskedelmi adókon látható-hallható előadókat ismerik. Az általuk eljuttatott hanghordozók a mulatós és pop zenei műfajt leszámítva minden stílust átfognak, így jó keresztmetszetet nyújtanak a magyar zenei kultúrából. Böszörményi Gergely hangsúlyozta, a CD adományozást civil szervezőként végzi, és fontosnak tartaná, ha szervezett körülmények között, akár állami szerepvállalással is folytathatnák hasonló formában a magyar zenei kultúra terjesztését.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×