Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
325.62
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd
Oil drums sitting over blue financial graph background. Selective focus. Horizontal composition with copy space. Oil prices and stock market and finance concept.
Nyitókép: muhammet sager/Getty Images

Donald Trump: az iráni katonai konfliktusnak „nagyon hamar” vége lehet

Az Egyesült Államok elnöke csalódott az új iráni vezető személye miatt, illetve hajlandó akár szankciókat is feloldani, hogy a kőolaj ára stabilizálódhasson.

Donald Trump szerint az iráni katonai konfliktus „nagyon hamar” véget érhet – az amerikai elnök Floridában tartott sajtótájékoztatóján értékelte közel-keleti fejleményeket helyi idő szerint hétfőn este. Hangsúlyozta, hogy Irán elveszített „mindent, amivel rendelkezett, ide értve a vezetését. Az iráni haderőt megfosztották tengeri képességeitől, valamint a drón- és rakétaállományának nagy részét is elveszítette.

Megfogalmazása szerint a hadműveletben eddig elért eredményeket korábban „egy hónap alatt” sem tartotta megvalósíthatónak. Az Iránt érintő lépések céljaként azt említette, hogy hosszú távon megfosszák attól a képességétől, hogy fegyvereivel az Egyesült Államokat, illetve szövetségeseit, valamint a szomszédos országokat fenyegethesse.

Donald Trump csalódottságának adott hangot Irán új vezetőjének személyét, Modzstaba Hameneit illetően, akivel – véleménye szerint – az iráni politika iránya nem változhat meg.

A kőolaj árának stabilizálása érdekében

kilátásba helyezte, hogy az Egyesült Államok átmeneti időre felold bizonyos szankciókat,

valamint megismételte, hogy a Hormuzi-szoroson a szállítások újraindulása érdekében az Egyesült Államok „politikai kockázatbiztosítást” nyújt az áthaladó szállítmányokra.

Donald Trump megerősítette, hogy hétfőn telefonon beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, akivel szót váltottak az ukrajnai háborúról, valamint a közel-keleti helyzetről. Az egyeztetést az amerikai elnök nagyon jónak értékelte, és hozzátette, hogy az orosz államfő konstruktívnak mutatkozott, hogy segítséget nyújtson az iráni konfliktus lezárásában.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×