Infostart.hu
eur:
353.98
usd:
309.4
bux:
141741.65
2026. július 2. csütörtök Ottó
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök felszólal a Gázai övezetet irányító Hamász palesztin iszlamista szervezet által elhurcolt izraeli túszok kiszabadításáról szóló vitán a parlament, a knesszet jeruzsálemi épületében 2024. november 18-án.
Nyitókép: MTI/EPA/Abir Szultan

Benjamin Netanjahu: még intenzívebbek lesznek az Irán elleni csapások a következő napokban

Donald Trump amerikai elnök szerint „terv szerint halad” az Irán elleni légi hadjárat, és mint fogalmazott, Irán új vezetése „tárgyalni akar, amit el is fogadtam, beszélek velük”. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök közölte, az Iráni elleni csapások a következő napokban erősödni fognak, és most teljesül, „amit 40 éve remélünk, hogy megsemmisítő csapást mérünk a terrorista iráni rezsimre”.

A CNN összefoglalója szerint Donald Trump amerikai elnök telefoninterjút adott a CNBC-nek, és azt mondta, az amerikai akció Iránban „terv szerint halad”. Mint fogalmazott, az iráni rezsim „az egyik legerőszakosabb rezsim az emberi történelemben, és mi teszük a dolgunkat nem csak magunkért, hanem az egész világért. Minden jól halad, a legpozitívabb módon” – mondta Mar-a-Lago-i birtokán, Floridában.

Egy másik interjúban, a The Atlantic című lapnak úgy fogalmazott:

„Irán új vezetése tárgyalni akar”.

„Beszélni akarnak, és én beleegyeztem abba, hogy beszéljünk, így beszélni fogok velük. Korábban kellett volna ezt megtenniük. Hamarabb kellett volna megadniuk azt, ami nagyon praktikus és könnyű volt. Túl sokáig vártak” – húzta alá az amerikai elnök a floridai rezidenciáján adott interjúban.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök egy tel-avivi épület tetején tartott sajtótájékoztatót, és közölte:

„az Iráni elleni csapások a következő napokban erősödni fognak.”

Az amerikai–izraeli csapások szombaton és vasárnap megölték Ali Hameneit, Irán legfőbb vallási és politikai vezetőjét, és mintegy 40 magasrangú iráni tisztviselőt, köztük a hadsereg topvezetőit: a védelmi miniszter, a vezérkari főnököt és a Forradalmi Gárda vezetőjét.

„Az erőink jelenleg Teherán szívében csapnak le növekvő intenzitással, amely fokozódni fog a következő napokban. A biztonsági szolgálataink információi alapján folytajuk a hadjáratot” – fogalmazott.

Megerősítette: legkevesebb tíz ember meghalt egy iráni válaszcsapásban Jeruzsálem közelében, Bet Shemeshben, illetve Tel-Avivban. Elismételte: háls Donald Trump elnöknek, hogy az amerikai haderővel együtt

„együtt megvalósíthatjuk, amit 40 éve remélünk, hogy megsemmisítő csapást mérünk a terrorista iráni rezsimre”

– fogalmazott.

Vasárnap déltől újra robbanások hallatszottak és füstoszlopok szálltak fel Teheránban. Izrael bejelentette: újabb csapások sorozatát indítja. Az izraeli légierő közölte: szétrombolják „az iráni terrorista rezsim főhadiszállását Teherán szívében”. Jelentések szerint az iszlamista Forradalmi Gárda központja is támadás alatt állt.

Az izraeli védelmi miniszter, Israel Katz szerint totális a légifölényük Teherán légterében, miután teljesen kiiktatták az iráni légvédelmet, és mostantól nonstop légi hadműveletek, hatalmas támadás következik teheráni célpontokra.

Szombat éjjel az amerikai B2-es nehézbombázók óriásbombákkal szétrombolták Irán ballisztikus rakéta-kibocsátó helyeit – közölte az amerikai központi parancsnokság.

Az iráni háború második napjának összes hírét elolvashatja percről percre tudósításunkban.

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: a katonai sikerek az ukrán társadalom motivációját is növelik

Bendarzsevszkij Anton: a katonai sikerek az ukrán társadalom motivációját is növelik

A kudarcok miatt az ukrán társadalomban az elmúlt években nagyon hiányzott az a pozitív kommunikáció, ami növeli a motivációt, az utóbbi hetekben azonban a támadó jellegű, sikeres ukrán hadműveletek nagy változást eredményeztek az ukrán lakosságon belül is – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új – a mások mellett a vármegye elnevezést is megszüntető – Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak majd kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×