Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 21. szombat Benedek
Újévi köszöntõjének televíziós felvétele közben készült kép Friedrich Merz német kancellárról a berlini kancellári hivatalban 2025. december 30-án.
Nyitókép: MTI/AP/DPA pool/Kay Nietfeld

Súlyos intő jelek Friedrich Merz német kancellár újbóli CDU-pártelnökké választásán

Újraválasztották a Német Kereszténydemokrata Unió, a CDU élére Friedrich Merz kancellárt a párt hétvégi kongresszusán. Merz eddig gyakorlatilag minden ígéretét megszegte, és továbbra is a szociáldemokraták „foglya”, így a helyzete érdemben nem erősödött – mondta az InfoRádió Reggelinfó című műsorában Bauer Bence, a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért Intézet igazgatója.

1001 küldött jelent meg a teremben, de csak 963 ment el egyáltalán szavazni, 38 ember tehát már eleve azzal tiltakozott, hogy fel sem vette a szavazólapján a CDU-elnökválasztáson; mint Bauer Bence, a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért Intézet igazgatója az InfoRádióban hétfőn elmondta, még egyetlen jelöltként is 90 százalék alatti, 878 szavazatot kapott a pártelnökségre Friedrich Merz, a hivatalos adatokban úgy jön ki a 91,17 százalék, hogy a szavazólapot föl sem vevőket nem számítják bele.

A szakértő szerint nagyon gyenge beszédet is tartott, de nagy nyomás alatt nem volt, hisz egy kancellárt nem szokás kihívni, még úgy sem, hogy körülbelül 23 százalékos, rekordalacsony a támogatottsága a népesség körében; „a CDU mindenesetre úgy tesz, mintha ez bombasiker lenne”.

A régi-új pártelnök fogadtatásáról és beszédéről szólva a részletekbe menve azt mondta, a CDU-val szembeni elégedetlenséget fűti, hogy minden választási ígéretét megszegte.

„Például az adósságfék, illetve az új adósságok tekintetében úgy fogalmazott, hogy nem szívesen hozta meg ezt a döntést, de muszáj volt. Önkritikus volt. A másik: a reformokra, a változásra idő kell. Na most tudjuk, hogy ez valószínűleg csak porhintés, hisz

bármennyi idő telik el, nem fognak tudni előrelépni a szociáldemokraták miatt,

azaz most csak a pártot tudta megnyugtatni, és miután nincsen más alternatíva, nincs más lehetősége a CDU-nak, hogy támogassa Friedrich Merzet, így aztán végülis megszavazták a pártelnökségét” – ecsetelte.

Bauer Bence beszédesnek nevezte, hogy most a pártkincstárnoktól eltekintve Merz kapta a legjobb eredményt az összes elnökségi tag közül, azaz a frusztráció inkább ott csapódott le, hogy az alelnökök, elnökségi tagok részben elég rossz eredményeket kaptak, 70-80 százalékot, ami azt mutatja, hogy itt éli ki a párt a frusztrációját.

Nyilván

az is beszédes lehet, hogy a CDU-kongresszuson részt vett Angela Merkel korábbi kancellár – akit egyébként hosszan tartó tapssal fogadtak –,

megjelenése pedig a CDU egységét hivatott jelképezni még úgy is, hogy a két vezető viszonya korántsem felhőtlen. Ezt kommentálva megjegyezte, hogy volt elnökök azért meg szoktak jelenni, így ott volt a kettejük közti elnök Annegret Kramp-Karrenbauer és Armin Laschet is, ők is kaptak tapsot, bár nem annyit, mint Merkel.

„És csak látszólag hivatott Merkel a párt egységét segíteni. Inkább arról van szó, hogy a régi törésvonalak megint feljönnek Merkel megjelenésével, a sok nagy taps pedig figyelmeztetés Friedrich Merz számára, hogy vigyázat, nincs akkora támogatottság őmellette” – folytatta a szakértő, jelezve, még nem jött el az idő, hogy a párt kihátráljon Merz mögül.

Adódik a kérdés:

lehet-e szó Angela Merkel visszatérhet-e akár államfőként is Frank-Walter Steinmeier elnöki mandátuma után, 2027-ben? Bauer Bence szerint a CDU-nál van a javaslattétel joga,

hisz mindig a két nagy párt felváltva javasol embereket a pozícióra. Az utolsó két alkalommal az SPD-s Steinmeiert zokszó nélkül megválasztotta a CDU, emiatt logikus lenne, hogy a CDU dominál legközelebb, és napirenden van, hogy női elnök jöjjön.

„De Merkel asszony már több ízben kizárta, hogy erre jelöltetné magát, jövőre már 72 éves lesz, ami bár nem kizáró ok, viszont inkább abban kell gondolkodni, hogy más feltörekvő fiatal CDU politikusnőt jelölnek.

Merkel asszony nem biztos, hogy a CDU körében azt a nagy népszerűséget váltaná ki, mint akár mások.

Valószínűleg a szociáldemokratákkal és talán még a Zöldekkel kellene egyezkedni, nehéz menet lesz. Nem hinném, hogy neki kell annak az embernek lennie, aki egyesíti a nagy táborokat” – latolgatta Bauer Bence.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a CPAC budapesti rendezvényén: az európai demokrácia haldoklik

Orbán Viktor a CPAC budapesti rendezvényén: az európai demokrácia haldoklik

Megkezdődött az ötödik CPAC Hungary, amelyen olyan neves vendégek egész sora jelenik meg, mint Geert Wilders, a holland PVV elnöke, Mateusz Morawiecki, Lengyelország korábbi miniszterelnöke, Alice Weidel, a német AfD társelnöke, Santiago Abascal, a spanyol VOX elnöke vagy Javier Milei, Argentína elnöke. Donald Trump videóüzenete után a nyitóbeszédet Orbán Viktor magyar miniszterelnök tartotta.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
A parlamenti választások még a legkisebb izgalom: 10 kérdés - 10 válasz az építőipar hazai jövőjéről

A parlamenti választások még a legkisebb izgalom: 10 kérdés - 10 válasz az építőipar hazai jövőjéről

Közel 500 fő részvételével rendezte meg a Portfolio csütörtökön az év egyik legnagyobb iparági eseményét, az Építőipar 2026 konferenciát. A közönség ezúttal is a Mentimeter segítségével, okostelefonos szavazás keretében nyilváníthatott véleményt a piaci aktualitásokról és arról, hogyan látja a szektor jövőjét. Kiderült például, hogy megosztott a szakma abban, ki mit lát a legégetőbb belső, azaz iparágon belüli folyamatproblémának, és hogy mekkora visszaesést okoz az iparágban az állami megrendelések hiánya. Megosztotta a közönség a véleményét arról is, hogy mi okozza a legnagyobb bizonytalanságot ma az építőipari projektekben, mi lesz a választások után és hogy melyik állami intézkedés járulna hozzá leginkább az ágazat stabilizálásához.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×