Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 23. szombat Dezső
A Mol Campus épülete Budapesten, a Kopaszi-gát mellett az avatás napján, 2022. december 8-án. A 143 méter magas, nettó 86 ezer négyzetméter alapterületű épületben 2500 ember fog dolgozni.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Súlyos késelésbe torkollott egy vita a Mol Campuson működő étteremben

Szombat éjszaka szólalkozott össze két társaság, majd egy férfi kést rántott, és két másikat is megszúrt.

Egy ember életveszélyes sérüléseket szenvedett, egy másik pedig könnyebben sérült meg, miután verekedés történt a Mol Campuson működő Virtu étteremben, ahol egy kés is előkerült – értesült a Telex.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a lap megkeresésére közölte, hogy az incidens február 21-én történt, a késő esti órákban.

Az étteremben két társaság szólalkozott össze, egymásnak estek, majd az egyik férfi kést rántott és megszúrt vele két másikat. A rendőrség emberölés kísérlete miatt indított eljárást, a feltételezett elkövetőt, egy 19 éves férfit egy napon belül elfogták, gyanúsítottként kihallgatták, és őrizetbe vették – olvasható.

Egy másik embert csoportosan elkövetett garázdaság gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként.

Címlapról ajánljuk
Mi lesz a Margitszigeti Színházzal? – Bán Teodóra az Arénában

Mi lesz a Margitszigeti Színházzal? – Bán Teodóra az Arénában

A Margitszigeti Színház idén is változatos műsorral várja a nézőket a nyári szezonban. Mint az InfoRádió Aréna című műsorában Bán Teodóra ügyvezető igazgató elmondta, a közös állami-önkormányzati vezetés ennek az intézménynek megfelelő, de még azoknak is, akik kizárólag fővárosi fenntartásban működnek.

Üzemi baleset Tiszaújvárosban – kétgyermekes családapa halt meg

Eloltották a robbanás utáni tüzet a Mol tiszaújvárosi üzemében. Egy kétgyermekes családapa halt meg, ketten súlyosan, heten könnyen megsérültek. Veszélyes anyag nem került a levegőbe – hangzott el a helyszíni sajtótájékoztatón. Kapitány István miniszter szerint a balesetnek nincs kihatása az ország üzemanyagellátására, Hernádi Zsolt Mol-vezér szerint a műanyaggyártás sincs veszélyben.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×