Infostart.hu
eur:
364.32
usd:
325.54
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Pexels.com

Földbe állt a népszerű légitársaság, csődeljárás miatt már nem indít járatokat

Több mint húsz éven át működött, az ázsiai piac egyik fontos szereplője volt.

Felszámolás alá került a Royal Air Philippines légitársaság, az összes járatát törölte – számolt be a 24.hu.

A cég januárban jelentette be, hogy az csődeljárás miatt nem indítja el a járatait, ez 3-4 ezer utast érint.

A légitársaság közleménye szerint dolgoznak a visszatérítéseken, ám nem adtak meg konkrét határidőt, mikorra kapják vissza a pénzüket az utasok.

A manilai székhelyű légitársaságot 2002-ben alapították, charterjáratokat üzemeltetett, majd 2018-ban új működési modellre tért át, és fapados áron kínált jegyeket. Ennek köszönhetően gyorsan népszerűvé vált Ázsiában, ám a járványhelyzet miatt visszaestek a számaik. 2023 és 2024-ben azonban ismét megugrott az érdeklődés a járataik iránt, 100 és 116 ezer utasuk volt, 2025-ben azonban újabb mélypont jött: visszaesést tapasztaltak a kínai és dél-koreai ügyfelek terén, drasztikusan, 63 százalékkal visszaesett a belföldi forgalmuk, csak 38 ezer belföldi utasuk volt tavaly.

A cég vezérigazgatója, Eduardo Novillas szerint a Manila és Peking közti geopolitikai konfliktusok is közrejátszottak abban, hogy a kereslet visszaesett. A pénzügyi nehézségek miatt felszámolás alá került a cég, ezzel a Royal Air Philippines az első légitársaság idén, amely lehúzhatja a rolót.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×