Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Pexels.com

Megmozdul a föld Nápoly alatt

Nápoly egész térségében jól érezhető volt egy újabb, négyes erősségű földmozgás péntek délelőtt – mondta Francesca Bianco, az Olasz Geofizikai és Vulkanológiai Intézet helyi igazgatója az ANSA olasz hírügynökségnek.

A katasztrófavédelem és a tűzoltóság megkezdte az esetleges károk felmérését. Személyi sérülésről egyelőre nem érkezett jelentés.

Ideiglenesen leállították a Vezúv környéki vasútközlekedést.

Nápoly városában, aki csak tehette, kiszaladt az épületekből az utcára. Megmozdultak a csillárok, az ajtók, a szekrények és a balkonok is – számoltak be a dél-olaszországi város lakosai.

A négyes erősségű földmozgás délelőtt 9 óra 14 perckor következett be, majd további enyhébb rengések követték.

Az Olasz Geofizikai és Vulkanológiai Intézet (Ingv) mérései szerint az epicentrum a tengeren volt, a Nápoly és Bagnoli közötti Dogana nevű területen.

A térség, amelyet Campi Flegreinek neveznek, egy több mint tizenkét kilométer átmérőjű kaldera, vagyis vulkáni terület, amely egyben Olaszország legsűrűbben lakott része, ahol félmillióan élnek. Egyharmaduknak a katasztrófavédelem által vörös zónának nevezett térségben van az otthona.

A Campi Flegrei területén legutóbb 1538-ban volt robbanásos kitörés, a századok alatt egymást követte a felszín süllyedése és emelkedése. 2005-ben újra felszínemelkedés kezdődött, idén február óta több mint kétezer földmozgást regisztráltak, amelynek kilencven százaléka egyes erősség alatti volt

Ezidáig március 13-án és június 30-án mérték a legerősebb mozgást: mind a két alkalommal 4,6-os erősségűt Pozzuoliban és Bacoliban, amelyek szintén a Campi Flegrei területén fekszenek.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×