Hamvazószerdára időzített levelet írt február 6-án, vagyis kórházba kerülése előtt bő egy héttel Ferenc pápa.
"A hamvazkodással mint a bűnbánat jelével megkezdjük éves nagyböjti zarándoklatunkat" - indul a levél.
Az írásban terjedelmes részt foglal el az élet és a halál kérdése azzal a reménnyel, hogy a halált feltámadás követi a katolikus tanítás szerint.
Ezt követően elmélkedik a nehéz sorsuk elől menekülőkről, akik a maguk zarándokútját járják egy jobb élet reményében, majd párhuzamba állítja a "belső zarándokúttal" mindezt.
"Mindannyian feltehetjük magunknak a kérdést: milyen hatással van ez a helyzet az életemre? Tényleg úton vagyok-e, vagy inkább bénult és mozdulatlan vagyok, félelemmel és reménytelenséggel telve, vagy éppen belekényelmesedtem a saját világomba? Keresem-e a szabadulás útját a bűnös és a méltóságomtól megfosztó helyzetekből?"
Jó nagyböjti gyakorlat lenne szerinte találkozni migránsokkal vagy zarándokokkal, és engedni, hogy "történetük megérintsen bennünket".
"Ez segíthetne megérteni, mit kér tőlünk Isten, (...) Ez egy jó vizsga a vándor számára" - olvasható a levélben.
Inti a keresztényeket, hogy lépjenek ki önmagukból Isten és a többi ember felé, soha ne zárkózzanak be saját világukba.
"Ugyanabba az irányba tartunk, ugyanazon cél felé törekszünk, miközben szeretettel és türelemmel meghallgatjuk egymást" - írta Ferenc pápa.
Javasolja, vizsgáljuk meg, vajon életünkben, családjainkban, munkahelyeinken, plébániai vagy szerzetesi közösségeinkben képesek vagyunk-e együtt haladni másokkal, meghallgatni egymást, legyőzni annak kísértését, hogy önmagunkba zárkózzunk és csak a saját szükségleteinkkel törődjünk.
"Befogadó magatartást tanúsítunk-e konkrét tettekkel azokkal szemben, akik közelednek hozzánk és azokkal szemben is, akik távol maradnak? Engedjük-e, hogy a közösség részévé váljanak az emberek, vagy inkább a peremre szorítjuk őket?" - teszi fel a kérdést levelében, amely magyarul, teljes terjedelmében itt olvasható el.