Infostart.hu
eur:
364.11
usd:
325.19
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles
J. D. Vance ohiói szenátor, republikánus párti alelnökjelölt beszédet mond Donald Trump volt amerikai elnök és republikánus párti elnökjelölt kampányrendezvényén a New York-i Madison Square Gardenben 2024. október 28-án. Az elnökválasztást november 5-én tartják az Egyesült Államokban.
Nyitókép: MTI/EPA/Sarah Yenesel

Európába vezet az amerikai alelnök első külföldi útja

Hivatalba lépése után első külföldi útjára készül J. D. Vance, aki elsőként Párizsba látogat.

Az amerikai alelnök a francia fővárosban a február 10-11-i AI Summit nevű mesterséges intelligenciával foglalkozó eseményen vesz részt, melynek egyik témája a kínai DeepSeek térnyerése lesz.

Ezt követően Münchenbe látogat, ahol egy biztonsági konferenciát tartanak. Ez a rendezvény a nemzetközi biztonsági megbeszélések rendszeres fóruma, amelyen az orosz−ukrán háború is szóba kerül, írta az Index.

A Fehér Ház megerősítette J. D. Vance utazását az említett két rendezvényre. Az AI Summit csúcstalálkozó társelnöke Emmanuel Macron francia államfő és Narendra Modi indiai miniszterelnök lesz, de többek között Ding Hszüehsziang kínai kormányfőhelyettes is részt vesz rajta.

Címlapról ajánljuk
Fontos felújításokra, átalakításokra nem lehet használni a Wekerle Pluszt – szakértő segít eligazodni

Fontos felújításokra, átalakításokra nem lehet használni a Wekerle Pluszt – szakértő segít eligazodni

Az energiahatékonyság javítása nemcsak a rezsiköltségeket csökkentheti, hanem az ingatlanok értékét is növelheti. Az októberben elindult Wekerle+ program a lakásvásárlást és a korszerűsítést is támogatja, így azoknak is segítséget nyújthat, akik energiafaló, felújításra szoruló otthont vásárolnának. Milyen lehetőségeket kínál a program, és milyen feltételekkel lehet igénybe venni a támogatást? Erről kérdezte Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét az InfoRádió.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Nagy bejelentés jött Iránból - Azonnal reagálnak a piacok!

Nagy bejelentés jött Iránból - Azonnal reagálnak a piacok!

A mesterséges intelligenciával és az újabb iráni csapásokkal kapcsolatos félelmek hatására nagy esést láthattunk múlt héten a tőzsdéken. A mostani hét Ázsiában vegyesen indul, a hongkongi és a dél-koreai tőzsdére is megérkezett a felpattanás. Délután lendületet kaptak az európai piacok, miután Irán legfőbb vezetője felhatalmazta a kormányt arra, hogy tárgyalásokat folytasson. A bejelentés azért különösen jelentős, mert az országban a legfőbb vezető rendelkezik a stratégiai külpolitikai döntések feletti végső hatalommal, így a lépés egy, a diplomáciai rendezés irányába tett fontos jelzésként értelmezhető. A bejelentés hatására meredeken esnek az energiaárak, felpattantak a tőzsdék, és veszik az aranyat és az ezüstöt is. A BUX index végül mintegy 0,1 százalékot emelkedett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×