Infostart.hu
eur:
365.87
usd:
327.76
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles
Nyitókép: Unsplash

Bezárja üzemét egy autóipari cég Romániában, négyszáz embert bocsátanak el

A Trico romániai üzeme közel egy évtizedig működött, de nagyon sokáig veszteséget produkált.

"Kollektív elbocsátásra vonatkozó értesítést kaptunk az Aricestii Rahtivani-i ipari parkban működő Trico Wipers Ploiesti SRL-től. Körülbelül 400 emberről van szó" - mondta Cristina Stoichici, az AJOFM ügyvezető igazgatója, erről a hrportal.hu számolt be. Az ügyvezető igazgató szerint az elbocsátások márciusban kezdődnek, és a harmadik negyedévben fejeződnek be.

A legutóbbi adatok szerint a vállalatnak 2023-ban 403 alkalmazottja volt, vagyis a most bejelentett elbocsátás az üzem bezárását jelenti. A Trico Wipers Ploiesti SRL-t 2015-ben jegyezték be, de működésének első nyolc éve veszteséges volt. 2023-ban 192,054 millió lej (15,742 milliárd forint) árbevétel mellett 1,434 millió lej (117,544 millió forint) adózás előtti eredményt ért el.

Az 1917-ben alapított, michigani székhelyű Trico a világ egyik vezető autóablaktörlő-gyártója.

Mint írják, idén ez már a második olyan vállalat, amelyik beszünteti tevékenységét Aricestii Rahtivaniban. Év elején a kínai Haier jelentette be, hogy bezárja a település ipari parkjában működő hűtőszekrény-gyárát, ahonnan közel 500 dolgozót bocsátanak el.

Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×