Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária
Rendőrautó

Letartóztatták az iskolai lövöldöző apját

A Georgia államban történt, négy halálos áldozatot követelő iskolai lövöldözés tizenéves elkövetőjének apját letartóztatták - közölte a Georgiai Nyomozó Iroda.

Korábban a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) bejelentette, hogy már a rendőrség látókörében volt az iskolai lövöldözés elkövetője. A közlés szerint 2023 májusában meghallgatták Colt Grayt és apját, miután egy névtelen bejelentésben hívták fel a hatóság figyelmét a fiatalra egy interneten megjelent, iskolai lövöldözéssel fenyegető bejegyzéssel összefüggésben.

Az akkori meghallgatás arra is kitért, hogy tartanak-e fegyvert otthonukban, amivel kapcsolatban az apa igennel válaszolt, de biztosította a nyomozókat arról, hogy a fegyverhez gyereke nem tud hozzáférni.

A fentiek ellenére Winder város középiskolájában az egyik diák, a 14 éves Colt Gray szerdán a délelőtti órákban tüzet nyitott az épület folyosóján. A lövöldözésben két 14 éves diák, Mason Schermerhorn és Christian Angulo, valamint két matematikatanár, a 39 éves Richard Aspinwall és az 53 éves Christina Irimie vesztette életét. Több mint tíz ember megsérült, köztük többen súlyosan.

A támadót az iskola biztonságáért felelős rendőrök néhány perccel a lövöldözést követően megadásra szólították fel, aki ennek eleget téve letette a fegyvert, a felvételek szerint egy puskát. A 14 éves elkövetőt fiatalkorúak büntetőintézetébe szállították, első bírósági meghallgatását pénteken tartják.

A hatóság sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a lövöldöző apját, az 54 éves Colin Grayt kétrendbeli szándékos emberöléssel, négyrendbeli gondatlanságból elkövetett emberöléssel és nyolcrendbeli gyermekbántalmazással gyanúsítják.

A támadó apját már szerdán őrizetbe vették, de a nyomozás érdekében ezt csak később jelentették be.

Georgia állam nyomozó irodájának vezetője arról is beszámolt, hogy csütörtökön az állam más iskoláiban is történtek életveszélyes fenyegetések, amelyek nyomán történtek letartóztatások.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Amikor Japán jent vesz, veszélyes ügyletet számol fel

Amikor Japán jent vesz, veszélyes ügyletet számol fel

Az amerikai pénzügyminiszter, Scott Bessent hozzá van szokva a jegybankok elleni vakmerő fogadásokhoz. Korábban a Soros Fund Managementnél dolgozott – annál a fedezeti alapnál (hedge fund), amely az 1992-es fontválság idején arról vált híressé, hogy „bedöntötte” a Bank of Englandet. Július végén azonban Bessent az ellenkező irányba fogadott: egy jegybank oldalára állt annak devizája védelmében. Hozzányúlt az Egyesült Államok devizatartalékaihoz, hogy segítse a Bank of Japant (BoJ) a jenvásárlásban, miután a japán deviza 1986 óta először gyengült a dollárral szemben a 163-as szint fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×