Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Illusztráció tóról
Nyitókép: pexels.com

Hiába kiáltott segítségéért – tóba fulladt egy 16 éves fiú Nógrád vármegyében

Belefulladt a tóba egy 16 éves fiú Cered határában, aki az unokatestvérével és a barátjával ment fürdeni úgy, hogy egyikük sem tudott úszni.

Az RTL Híradó információi szerint a fiú véletlenül betolta a vízbe a parton veszteglő csónakot, és ezt követően ment be társaival a vízbe. Amikor elérték a hajót és próbáltak belemászni, a csónak felborult, ők pedig víz alá kerültek – számolt be a történtekről az index.hu.

A három fiú közül ketten ki tudtak menekülni, egyikőjük pedig többször is segítségért kiáltott, de őt nem tudták megmenteni.

A partra jutott két fiú hívta a segélyvonalat. Renner Péter, az Ipoly-völgyi különleges mentők kommunikációs vezetője közölte, hogy az egyesületük búvárszolgálata három fővel vonult ki a helyszínre és a salgótarjáni tűzoltókkal közösen emelték ki a fiatalt.

A helyiek értetlenül állnak a tragédia előtt, a település volt polgármestere úgy fogalmazott, hogy 40 éve fulladt bele utoljára valaki a tóba.

„Itt hivatalosan csak pecázni lehet, fürödni meg csónakázni nem” – mondta.

A tragédia körülményeit a rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja.

Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×