Infostart.hu
eur:
363.55
usd:
313.44
bux:
152518.27
2026. szeptember 12. szombat Mária
Nyitókép: Honvédelmi Minisztérium

Lecserélhették a kabinetfőnököt, aki nem is volt az

Kevesebb mint két hónappal a kormányalakítás után leköszönt tisztségéből Stefán Attila, a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnöke – a hvg.hu írja ezt. A tárca szerint Stefán Attila nem volt a tárca kabinetfőnöke.

A posztot a jövőben ideiglenesen Beluzsárné Belicza Andrea sajtófőnök látja el, aki korábban a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjeként, valamint a tárca korábbi vezetése alatt is dolgozott hasonló feladatkörben – értesült a hvg.hu.

A minisztérium a személycserével kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy

az érintett személy hivatalosan soha nem töltötte be a kabinetfőnöki tisztséget,

ugyanakkor a tárca munkájára a jövőben is számítanak.

Ezzel szemben Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter korábban, egy májusi zárt állománygyűlésen még kifejezetten kabinetfőnökként mutatta be Stefánt, aki a választási kampány időszakában is aktívan segítette a miniszter munkáját.

A távozás hátterében sajtóhírek szerint részben egy korábbi, a választás rendje körüli ügy miatt megindult, de végül a hatóságok által bűncselekmény hiányában megszüntetett rendőrségi eljárás is állhatott. A minisztérium a vezetőváltás pontos okairól és a háttérben meghúzódó részletekről nem adott bővebb tájékoztatást.

Címlapról ajánljuk
„Megfélemlítés és az erőszak”: szörnyű idézetek a gyermekvédelmi jelentésből

„Megfélemlítés és az erőszak”: szörnyű idézetek a gyermekvédelmi jelentésből

A kormány nyilvánosságra hozta a részletes gyermekvédelmi jelentést, „a gyermekvédelmi rendszer aktuális helyzetének diagnózisát”. Alábbi cikkünkben részleteket közlünk a dokumentumból.
inforadio
ARÉNA
2026.09.14. hétfő, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×