Infostart.hu
eur:
363.28
usd:
314.85
bux:
0
2026. augusztus 14. péntek Marcell
Beech Marten (Martes foina) also known as Stone Marten or House marten. resting and relaxing in window sill of barn
Nyitókép: Getty Images/ CreativeNature_nl

Nyest miatt gyulladhatott ki egy parkoló autó

A kisragadozó addig-addig rágcsált a napok óta álló BMW-ben, hogy hiba keletkezett benne, a tűz pedig több milliós kárt okozott.

Egy nyest okozhatta annak a BMW-nek a kigyulladását, amely májusban égett ki Szolnokon – írja a totalcar.hu. Megjegyzik, azért is különösen furcsa a dolog, mert a tűz előtt egy hétig be sem indították a kocsit, tehát nem azért gyulladt ki, mert menet közben valami felforrósodott.

Az autó tulajdonosa független igazságügyi szakértő segítségét kérte, aki kiderítette, mi okozhatta a tüzet: az eredmény megállapította, hogy egy nyest lehetett a felelős. Az állat a fűtő- és szellőzőventilátor környékére mászhatott be, ahol megrágta az elektromos vezetékeket. A szakértő megállapítása szerint ezután maga a nyest idézett elő zárlatot a testével, ami tüzet okozott. A lángok végül súlyosan megrongálták a BMW motorterét.

Nem ritka, hogy a nyestek kárt okoznak az autókban, ám az ilyen súlyos eset szerencsére nem gyakori. Ezek a kis termetű ragadozók előszeretettel bújnak be az autók motorterébe, ahol kábeleket, gumicsöveket és szigetelőanyagokat is megrághatnak.

A szaklap úgy véli, bizonytalan hatása lehet a különböző szagriasztóknak és más házi praktikáknak, ezzel szemben az ultrahangos riasztók tartósabb megoldást jelenthetnek. Mi több, olyan rendszerek is léteznek, amelyek a motortérbe helyezett érintkezőkkel enyhe elektromos impulzussal riasztják el az állatot.

Címlapról ajánljuk

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Történelmi lehetőség kapujában Magyarország és a régió: már csak el kell dönteni, hogy mit kezdünk vele

Történelmi lehetőség kapujában Magyarország és a régió: már csak el kell dönteni, hogy mit kezdünk vele

A XXI. században aki olcsó, biztonságos, intelligensen menedzselt energiát tud biztosítani, az ipart, innovációt és versenyképességet vonz magához. Közép-Európa – a V4-ek és a Balkán – történelmi lehetőség előtt áll, hogy a kontinens perifériájából annak egyik új energetikai, ipari és digitális központjává váljon. Ehhez azonban regionális együttműködésre, közös finanszírozási platformokra, integrált energiastratégiára és a szakmák közötti új szintű párbeszédre van szükség. A siker kulcsa az, hogy az egyes országok saját természetes előnyeikre építsenek, miközben a régió egésze összehangolt rendszerként működik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×