Az iráni háború miatt a szokásos féléves útból meghatározatlan ideig tartó misszió lett a USS Abraham Lincoln amerikai hadihajó legénysége számára. A repülőgép-hordozón ötezer tengerész és tengerészgyalogos teljesít szolgálatot, akik most olyasmit élnek át, mint az ukrán frontkatonák – nem tudják, hogy meddig tart még a vezénylés.
Eredetileg májusban indultak volna vissza, de most az Öböl-beli műveletek miatt nem világos, mikor váltják le őket
– mesélték hozzátartozók a Military Times amerikai katonai lapnak.
Az egyik matróz felesége azt is elmondta: a férjét gyengélkedőre vitték azután, hogy a vízbe akarta vetni magát. „Retteg – mondta Annabelle Loma. – Azt hiszi, hogy fegyelmi úton szüntetik meg a szolgálati viszonyát” – utalt az amerikai gyakorlatra, ahol létezik az úgynevezett „becstelen leszerelés” fogalma. „Kiégett, és most csak úgy hip-hopp, tönkremehet a 13-éves katonai karrierje” – tette hozzá a feleség.
Egy másik tengerész neje elmondta: az ő férje akadályozta meg, hogy egy további matróz a tengerbe ugorjon – szabályosan visszarántotta a fedélzetre. Egy másik matróz felesége pedig megemlítette: a férje azt írta neki, reméli másnap nem ébred fel. Erről már egy másik katonai lap, a Stars and Stripes számolt be, amely több, jelenleg szolgáló állománybelitől és családtagtól azt hallotta, hogy az emberek kiégtek és alacsony a morál a fedélzeten.
További panaszként merült fel az élelmiszerhiány, a víz szennyezettsége és az általános biztonság.
A matrózok azt mondták, hogy „extrém fejadagrendszer” van érvényben, előfordul, hogy pár evőkanálnyi rizst és két tortilla-lepényt kapnak egy teljes étkezésre. Máskor pár főtt répa és húskonzerv a menü. A logisztikai bajok miatt néha egy órán át kell sorban állni az ilyen ételért, amely néha romlott is. A helyzetről kiszivárogtatott fényképek jelentek meg.
A szolgálatot teljesítők mentális állapota már olyan aggasztóvá vált, hogy az ügyvezető amerikai haditengerészeti miniszter vállalta, hogy úgynevezett falugyűlésen találkozik a családtagokkal. Az illetékes, Hung Cao elmondta, hogy az Abraham Lincolnt hamarosan felváltja a Theodore Roosevelt repülőgép-hordozó. Áprilisban a hatóságok még „hamisnak” nevezték azokat a híreket, hogy élelmiszerhiány lenne és rossz állapotok uralkodnának a Lincolnon és egy másik hadihajón.
Az év elején az amerikai katonai lap súlyos állapotokról írt
a Gerald Ford repülőgép-hordozón, ahol három év alatt 42 alkalommal voltak kénytelenek javítani a hatalmas úszó erőd mosdó-öblítő rendszerét. A wc-k több esetben túlcsordultak
– panaszolták a tengerészek.
Az amerikai haditengerészet már 2011-ben – a hajó befejezése előtt – tudott arról, hogy a polgári óceánjáró sétahajókról átvett öblítőrendszer nem fogja bírni a terhelést, mert ez történt az idősebb George Bush nevét viselő hajóval is.
Amiben viszont a Ford sokkal jobban vizsgázott, mint a többi hajó, az az, hogy bőséges és magas minőségű élelem áll rendelkezésre, és percenként 12 tengerészt tudnak kiszolgálni, mivel odafigyeltek a kamrák, konyhák és étkezdék tervezésére – írta az amerikai sajtó.
Ha segítségre van szüksége
A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány 0–24-ben elérhető a 116-111-es számon, a hívás anonim és ingyenes. Chatelni 13-21 óra között itt lehet.
Ha felnőtt, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is!




