Infostart.hu
eur:
361.57
usd:
315.49
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella
tüntetés maszk huligán baseballütő
Nyitókép: Cultura RM Exclusive/Jonatan Fer/Getty Images

Nagy baj lett a sok maszkviselésből

Bűnmegelőzési céllal betiltották a közterületi maszkviselést a New York várossal szomszédos Nassau megyében szerdai hatállyal.

A jogszabály Bruce Blakemannek, a megyei közigazgatás vezetőjének aláírásával lépett hatályba, aki sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a tilalom célja nem az ártatlan emberek életének megnehezítése. Közölte, hogy a jogszabály betartatására a rendőrséget felkészítik.

A republikánus párti helyi politikus azzal érvelt, hogy a közelmúltbeli elfajult New York-i egyetemi tüntetések résztvevői közül sokan, akik antiszemita és erőszakos módon viselkedtek, maszkkal takarták el az arcukat.

A rendeletet előterjesztő helyi képviselő, Mazi Pilip arról beszélt, hogy

az elsődleges cél azok kiszűrése, akik kárt akarnak okozni, de eltakarják az arcukat, hogy elkerüljék a felelősségre vonást.

Howard Kopel szintén helyi képviselő augusztus elején úgy nyilatkozott, hogy az intézkedés válasz a közelmúltban történt antiszemita megnyilvánulásokra, amelyek az Izrael és a Hamász palesztin iszlamista szervezet közötti háború kirobbanása miatti tüntetéseken voltak tapasztalhatók.

A Nassau megye önkormányzatában kisebbségben lévő demokrata pártiak ellenzik az intézkedést, vezetőjük Delia DeRiggi-Whitton politikai színjátéknak nevezte a helyi jogszabály hatályba léptetését. A New York-i Polgárjogi Szövetség a szólásszabadság megsértésének tartja a maszkviselési tilalmat.

A tervek szerint a vallási és egészségügyi okok kivételt jelentenek a maszkviselési tilalom alól. Patrik Ryder megyei rendőrparancsnok azt mondta, hogy

a hatóság emberei meg tudják majd különböztetni azt, aki bűnelkövetés szándékával takarja el arcát attól, aki vallási, vagy egészségügyi okokból teszi ezt.

A jogszabály megsértése egy évig terjedő börtönnel és 1000 dollár pénzbírsággal büntethető.

Nassau megye New York városával kelet felől érintkezik, és szomszédos New York Queens városrészével.

Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×