Infostart.hu
eur:
364.48
usd:
325.56
bux:
146103.69
2026. november 3. kedd Győző
Emberek gyülekeznek egy robbanás következtében súlyosan megrongálódott épület előtt Bejrút Dahije nevű negyedében 2024. január 2-án. Sajtóhírek szerint a detonációt egy izraeli drón okozta, az épület a Hamász palesztin iszlamista szervezet egyik irodája volt. A támadásban négy ember, köztük Száleh al-Aruri, a Hamász helyettes vezetője életét vesztette. A Hamász fegyveresei október 7-én támadást indítottak Izrael ellen, az izraeli haderő pedig válaszul légi és szárazföldi hadműveleteket hajt végre a Gázai övezetben.
Nyitókép: MTI/AP/Haszan Ammar

A Hezbollah megtorlásától tart a libanoni kormány

A libanoni kormány közölte: tárgyalásokat folytat az Irán-barát Hezbollah mozgalommal, hogy elkerüljék a háború kiterjedését Izraellel, miután Bejrút déli külvárosában megölték kedden Száleh Arúrit, a Hamász palesztin iszlamista mozgalom második legmagasabb rangú vezetőjét.

Abdalláh Buhabib megbízott libanoni külügyminiszter kedden késő este a BBC 4 brit közszolgálati tévécsatornának nyilatkozva elmondta: meg akarják győzni az országban jelentős hatalommal bíró síita mozgalmat arról, hogy ne reagáljon a merényletre, mert bármilyen, jelentősebb erőszakos lépése az Izrael és a Hamász közötti háború kiszélesedéséhez vezethet.

„Nagyon aggódunk, a libanoniak nem akarnak belekeveredni, még a Hezbollah sem akar belekeveredni egy regionális háborúba”

– idézték a nyilatkozót.

A külügyminisztérium Nadzsib Mikáti ügyvezető kormányfő utasításai alapján megkezdte az ENSZ Biztonsági Tanácsához intézendő panasz előkészítését az izraeli agresszió elítélésére – jelentette az állami hírügynökség.

A Hamász politikai irodájának helyettes vezetője, Száleh al-Arúri kedd este halt meg egy feltételezett dróncsapásban, ami a Hamász egyik irodáját érte Bejrút déli külvárosában.

A Hezbollahhal szövetséges és Irán által is támogatott Hamász szerint vele együtt hét ember halt meg, köztük a Hamász fegyveres szárnyának két vezetője. A terrorszervezet azonnal Izraelt tette felelőssé, bár Izrael egyelőre nem ismerte el a tett elkövetését, noha nem is tagadja. A Hezbollah kedden késő este közleményben fogadkozott, hogy

„ez a bűncselekmény nem marad megtorlás nélkül”.

A Hezbollah vezetője, Haszan Naszrallah sejk a tervek szerint szerdán este beszédet mond.

Irán védelmi minisztere szerdán kijelentette, hogy Arúri meggyilkolásának biztosan lesznek következményei, és felelőssé tette az Egyesült Államokat a közel-keleti feszültség fokozódásáért. Elsősorban az amerikai politika a felelős - mondta Mohammad Reza Astiani a teheráni kabinet ülése előtt.

Teherán fő ellenségét, Izraelt hibáztatta magáért a bejrúti támadásért. „Az (izraeli) rezsim terrorgépezetének rosszindulatú külföldi tevékenysége valódi fenyegetés a békére és a biztonságra” – írta Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter az X-en.

Az Iszlám Köztársaság korábban visszautasította azt a vádat, hogy felelős volna a síita milíciák által az amerikai támaszpontok ellen Szíriában és Irakban elkövetett támadásokért.

„Irán nem felelős a térségben élő egyének vagy csoportok tetteiért” – írta az ENSZ főtitkárának és az ENSZ Biztonsági Tanácsának címzett levelében, amelyet az IRNA iráni állami hírügynökség ismertetett.

A történtekkel párhuzamosan az ENSZ libanoni békefenntartó missziója (UNIFIL) szerdán azt közölte, hogy aggódik az ország biztonsági helyzete miatt. "Mélységesen aggódunk az eszkaláció veszélye miatt" – mondta Kandice Ardiel, az UNIFIL helyettes szóvivője a dpa német hírügynökségnek. „Ennek pusztító következményei lehetnek az emberekre nézve a határ mindkét oldalán” – tette hozzá.

Az ENSZ-misszió minden felet tűzszünetre szólított fel, és önmérsékletet sürgetett.

Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Alkotmányos válság van Lengyelországban az alkotmánybíróság körüli helyzet ügyében. Tálas Péter elemző szerint az nem kérdés, hogy anno a Kaczyński-féle PiS és Nawrocki elnök jogot sértett, de a mostani átmenet is felvet jogi aggályokat. Az elemző szerint bajban van a Tusk-kormány, de a helyzet a lengyel külpolitika Ukrajna-pártiságát alapvetően nem fogja megváltoztatni.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Stewe Witkoff amerikai különmegbízott bejelentette, hogy november 10 és 11 között kerül megrendezésre a következő orosz-ukrán béketárgyalás Abu-Dzabiban. Dmitro Lubinec ukrán és Jana Lantratova orosz emberi jogi biztos levélben kéri az amerikai first lady, Melania Trump segítségét abban, hogy a herszoni Oleski környékére kihirdetett tűzszünetet más régiókra is kiterjesszék. A közelmúlt katonai puccsai óta Oroszországhoz egyre közelebb kerülő Mali és Niger azzal vádolja az ukrán titkosszolgálatot, hogy ellenzéki fegyveres csoportokat támogat a Száhel-övezetben. Kijev tagadja a vádakat. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×