Beigazolódtak azok a félelmek, amelyek Nagy-Britannia januári végleges EU-kilépése után a kontinensről évtizedeken át érkezett családsegítők nagyfokú elmaradásától tartottak.

A The Guardian napokban közölt riportja szerint van olyan korábbi au-pair ügynökség Londonban, amelyik a legutóbbi időkig évente több mint félezer családhoz tudott beköltöző segítőket küldeni, idén viszont még egyetlen ügyletet sem hozott tető alá. Ezért a néhány éve még több tucatnyi ilyen ügynökségből mára csak mutatóban maradt néhány a brit lap szerint.

A második világháború után meghonosodott európai bennlakó gyerekfelügyelő-alkalmazás – a kontinensen többnyire angolosan „babysitter”-nek nevezik a hasonló családi tevékenységet végzőket, brit földön viszont a francia elnevezés („au pair”) vált általánossá – a brit EU-tagság tavalyi megszűnéséig egyszerre volt népszerű és elterjedt.

Brit családok körében a rendszer vonzerejének számított, hogy viszonylag csekély mértékben terhelte meg a családi büdzsét – az „au-pairek” közvetlen pénzbeli javadalmazása általában heti 100 font körül mozgott –, lévén olyan „juttatással” is „fizetni” tudtak, ami már amúgy is rendelkezésükre állt: szállást, a családi étkezésekből részesedést és tartós helyben maradást biztosítottak, megtűzdelve a helyszíni nyelvtanulás/gyakorlás és általában a brit kultúra belülről megélt megismerésének a lehetőségével.

Cserébe általában heti 25-30 órában folyamatos, házban élő gyermekfelügyeletet kaptak, meg hozzá ad hoc segítséget könnyebb házimunkák elvégzéséhez. Közben gyerekeik meg más országok létezéséről, ottani életformákról, és nyelvekről értesülhettek.

További, immár a közvetlen családi hasznon túllépő áldásos helyi következménye volt az európai gyermekfelügyelők alkalmazásának a Guardian szerint, hogy

nyelviskolák sokaságának biztosított évről évre garantált mennyiségű idegen nyelvű hallgatót.

Az au-pair rendszer megszűntével ezek száma is megcsappant, ami meg a nyelvtanárok körében szül növekvő munkanélküliséget.

A Johnson-kormány azzal érvelt, hogy jönnek majd máshonnan, mindenekelőtt a hajdani brit nemzetközösség tagjai közül (főként Kanadából, Ausztráliából vagy Új-Zélandról), ahonnan ráadásul angolul azonnal értő fiatalokat kaphatnak a családok, de ez nem igazán látszik beindulni.

Azért a kis fizetéségért, amit egy kontinensről átrándult átlagos fiatal kapott (abban a reményben, hogy cserébe így könnyebben megtanul angolul és még a szállásért sem kell fizetnie), ezekből a távoli és többnyire jómódú országokból nem fognak tömegével és hosszabb időre brit családokhoz betelepülni. Drága az út, és számukra az angol tanulása nem szempont.

Még kevésbé „poén” országon belül valakinek egy másik brit családhoz átköltözni, csak azért, hogy minimális zsebpénzért ugyanolyan britek között gyerekekkel bajlódjon – jegyzi meg a lap riportja, hangsúlyozva, hogy az utóbbiak számára így

éppen a lényeg, a kulturális gazdagodás kalandja vész el.

Az európaiak elmaradása mögött az áll, hogy idén január óta az európai uniós gyerekfelvigyázókra is az új brit bevándorláspolitikai szabályozás érvényes, aminek egyik fontos kikötése, hogy hosszabb távú tartózkodás Nagy-Britanniában immár az EU országaiból is csak vízummal lehetséges (kivétel Írország), vízumot viszont csak az kaphat, aki bizonyítottan évi 20 ezer fontnyi (több mint 23 ezer eurónyi, 8,5 millió forintnyi) várható jövedelmet tud felmutatni.

Így viszont az új rendszer pont az eddigi konstrukció egyik fontos alapvetésével megy szemben, hogy ugyanis a dolog a brit igénybe vevőnek se kerüljön sok pénzébe, hanem a már meglévő adottságokkal (mint lakás, ellátás) tudja kompenzálni a szükséges térítés nagy részét. Ezért is tudott európai au-pairek alkalmazása általánosan intézményesített rendszerré válni a kiskeresetűek körében.

Akik közül sokan sajtójelentések szerint most meglehetős tanácstalansággal szembesülnek a bekövetkezett változással.

Az fel sem merül, hogy évi 20 ezer fontot erre vállaljanak,

így viszont külső segítség nélkül sokszor csak saját eddigi munkalehetőségük feladásával tudják megoldani a persze másutt sem ismeretlen gyermekfelügyeleti problémát, ami különösen a gyereküket egyedül nevelők, valamint a több műszakban dolgozók körében számít komoly kihívásnak.

A riport egyúttal idézte a korábbi brit au-pair ügynökségek országos szervezetének vezetőjét, Jamie Shackellt, aki a fentieken túl egyúttal megállapította: a második világháború utáni au-pair rendszer egyik fontos szándéka és hozadéka volt, hogy tetemes mértékben hozzájárult a brit–európai kapcsolatok elmélyítéséhez. Shackell szerint „amit a kormány most tesz, az éppen az utóbbit rombolja”.