Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Nyitókép: Unsplash.com

Pedofiltörvény: lejárt a EB által adott határidő

Szerdáig adott határidőt a magyar kormánynak az Európai Bizottság arra, hogy a részletes kifogásait véleményezze az úgynevezett pedofiltörvénnyel összefüggésben. Az EU Monitor főszerkesztője az InfoRádió Brüsszeli hét című műsorának azt mondta: elképzelhető, hogy akár kötelezettségszegési eljárás is indulhat a jogszabály homoszexualitásra vonatkozó részei miatt.

Gyévai Zoltán az InfoRádió műsorában emlékeztetett, a szóban forgó magyar szabályozás a tartalom- és műsorszolgáltatók számára is egyfajta korlátozást jelent. A gond az, hogy ezeknek egy része a határon túlról, vagyis nem Magyarország területéről szolgáltat, így pedig a törvény a határokon átívelő szolgáltatásnyújtás szabadságának az alapelvébe is ütközik. Az Európai Bizottság tehát részint azért is támadja a magyar szabályozást, hogy nem lehet jogi eszközökkel egy másik országban lévő szolgáltatót cenzúrázni – magyarázta a szakértő. „És akkor még nem említettük az audiovizuális és az úgynevezett elektronikus kereskedelemmel kapcsolatos részét a dolognak.”

Vagyis ebből az egy törvényből, illetve annak egy vitatott részéből számos – akár – eljárás is levezethető.

Mint arról az uniós ügyekért felelős illetékes államtitkár is beszámolt az InfoRádióban, a jogszabállyal összefüggésben az Európai Bizottság levelet írt a magyar kormánynak. Gyévai Zoltán ezzel kapcsolatban elmondta, a Didier Reynders igazságügyi és Thierry Breton belső piacért felelős biztos által jegyzett levélben a testület részletesen kifejti, hogy milyen jogi aggályok merültek föl a magyar pedofiltörvénnyel szemben – elsősorban igázásügyi, valamint a belső piaci területre vonatkozóan, amit az aláírók személye is sejtet. Ebben

számos olyan uniós törvényt és uniós jogot megneveznek, amelyekkel szerintük a törvény szembekerült:

a szexuális irányultság és a nemek közötti diszkrimináció elvétől kezdve egészen az audiovizuális irányelv megsértésig, az úgynevezett elektronikus kereskedelemre vonatkozó irányelvet, valamint a belső piac és a szolgáltatások szabadságának korlátozását.

Az EU Monitor főszerkesztője arra is kitért, hogy az Európai Bizottság egy hetet adott arra, június 30-ai határidőrvel, hogy a megfogalmazott aggályokra a magyar kormány „megfelelő” választ adjon. Ezt követően annak függvényében dönt a brüsszeli testület a további lépésekről.

Annak ellenére, hogy az Európai Bizottság érvrendszere meglehetősen részletes, Gyévai Zoltán szerint elviekben elképzelhető, hogy a magyar kormány meg tudja győzni az Európai Bizottságot, hogy téves volt az ítélete. Ellenkező esetben várhatóan nagyon hamar, még július közepe előtt

kötelezettségszegési eljárást indulhat,

kezdetét véve egy olyan folyamatnak, amit már elég jól ismerhetnek Magyarországon – tette hozzá.

A brüsszeli ügyekben járatos szakértő végezetül arra is emlékeztetett, a téma elsőként az Európai Tanács ülésén merült föl, ahol uniós kollégái – meglehetősen kritikusan – szólaltatták meg Orbán Viktor miniszterelnököt, kérve a jogszabály visszavonását. Gyévai Zoltán szerint a helyzet legegyszerűbben úgy rendeződhetne, ha a magyar kormány meggondolná magát, máskülönben végül az Európai Unió Bírósága mondhat ítéletet, ami ha elmarasztaló lesz, a pedofiltörvényt vissza kell vonni, illetve a bíróság azt megsemmisítheti.

A témáról bővebben is szó lesz az InfoRádió Brüsszeli hét című műsorában szerda este 7 órától.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×