Infostart.hu
eur:
364.52
usd:
325.46
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Pixabay

Itt olvasható az Európában nagy vihart kavaró pedofilellenes törvény teljes szövege

Áder János aláírta a vitatott jogszabályt, megjelent a Magyar Közlönyben is, nálunk el is olvashatja.

Az Országgyűlés még a nyári ülésszak utolsó ülésnapján fogadta el az idei 79. törvényt, amely a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról szól. A jogszabálynak Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője volt az előterjesztője, és több módosító indítvány után szavaztak róla a parlamenti képviselők.

A törvényszövegbe bekerült, hogy "tilos tizennyolc éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg”, és ez komoly vihart robbantott ki részben itthon, részben pedig Európában is.

Az új magyar szabályozás téma volt az uniós tagországok általános ügyekért felelős minisztereinek találkozóján, ahol 13 ország ítélte el, hogy a magyar kormány betiltotta a homoszexualitás ábrázolását a kiskorúak számára, és felszólították az Európai Bizottságot, hogy tegyen lépéseket a megítélésük szerint diszkrimináló törvény miatt. Emellett Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is szégyenletesnek nevezte a magyar törvényt.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón úgy fogalmazott, állnak a viták elébe, de reméli, hogy Brüsszelben is felülkerekedik a józan ész, és elolvassák, hogy pontosan mi szerepel a törvényben, és csak ez alapján fogalmaznak meg véleményt róla. Kérdésre válaszolva arról is beszélt, a törvény nem zárja ki, hogy az iskolában is segítséget nyújtson bárki a másságukra ráébredő gyerekeket a szülőkön túl, a törvényhez kapcsolódó végrehajtási rendeletek kidolgozásába pedig civil szervezeteket is bevonnak majd.

Arról is beszélt, hogy például közkedvelt filmekben megjelenő tartalmakra továbbra is vonatkozik a médiatörvény, marad a korhatáros besorolás.

A törvény a köztársasági elnök ellenjegyzése után szerda este megjelent a Magyar Közlönyben, de az egyszerűség kedvéért itt is megjelentetjük a teljes szövegét.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×