Infostart.hu
eur:
391.27
usd:
339.6
bux:
122255.73
2026. március 18. szerda Ede, Sándor
Alig néhány járókelő Berlin híres terén, az Alexandeplatzon a koronavírus-járvány idején, 2020. április 3-án.
Nyitókép: MTI/AP/Michael Sohn

Meghaladta az ötmilliót a muszlimok száma Németországban

Öt év alatt kilencszázezerrel bővült a vallási közösség létszáma.

A szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) Muszlim élet Németországban 2020 című kutatásában elvégzett becslés szerint 5,3-5,6 millió muszlim vallású ember él az országban, ami a 83,1 milliós lakosság 6,4-6,7 százaléka.

Öt évvel korábban, 2015-ben 4,4-4,7 millióra becsülték a muszlimok számát, a népességben betöltött arányukat pedig 5,4-5,7 százalékra. A vallási közösség létszáma így 900 ezerrel, lakossági részaránya 1 százalékponttal emelkedett.

Az utóbbi fél évtizedben főleg a közel-keleti válságövezetekből érkezett menedékkérők révén emelkedett a muszlimok száma.

Ennek hatására erősödött a közösség sokszínűsége - mondta a BAMF honlapján közölt összeállítás szerint Anja Stichs, a BAMF kutatóintézetének munkatársa.

Kifejtette, hogy továbbra is a törökországi származásúak alkotják a legnagyobb csoportot, de már nincsenek többségben, arányuk 45 százalék. A második helyen a polgárháború sújtotta Szíriából származók állnak 13 százalékkal.

A muszlim vallási közösség tagjainak élettapasztalatai igen eltérőek. Jelentős részük sok éve Németországban él vagy Németországban született, és csaknem 50 százalékuk rendelkezik a német állampolgársággal.

A németországi muszlim közösségről szóló alapismeretek rögzítését és a folyamatok követését szolgáló kutatásban azt is kimutatták, hogy döntő többségük, 79 százalékuk jónak vagy nagyon jónak értékeli a német nyelvtudását, és kétharmaduk tart fenn szoros, baráti kapcsolatot német származású emberekkel. A kevés ilyen kapcsolattal rendelkezők körében erős óhaj mutatkozik arra, hogy legyen több német származású barátjuk, ismerősük.

Ezzel kapcsolatban Hans-Eckhard Sommer, a BAMF elnöke elmondta:

"az elemzések megmutatják, hogy gyakran túlbecsülik a vallás hatását az integrációra".

A társadalmi beilleszkedésben a vallási hovatartozásnál sokkal fontosabbak más tényezők, például a Németországban eltöltött idő, a Németországba költözést kiváltó okok vagy a társadalmi helyzet - mondta a szövetségi hivatal vezetője.

A BAMF kutatóintézetének adatai szerint a németországi muszlimok jellemzően fiatalok. Legnagyobb részük - csaknem 45 százalékuk - 25 év alatti, és csupán 5 százalékuk tartozik az idősek közé, a 64 felettiek korosztályába. A teljes népességet tekintve az idősek aránya több mint négyszer nagyobb, 21 százalékos.

A többi között kimutatták, hogy a németországi muszlimok 82 százaléka erősen vagy inkább vallásosnak tartja magát. Maga a vallásgyakorlás igen sokszínű, így például 70 százalék ügyel az ételekre, italokra vonatkozó előírások betartására, de csak 39 százalék imádkozik napi rendszerességgel, és a közkeletű vélekedéssel szemben a muszlim lányok és nők több mint kétharmada, 70 százaléka nem visel fejkendőt.

Címlapról ajánljuk
ÉLŐ: Sporting Braga–Ferencváros 4-0
európa-liga, nyolcaddöntő, visszavágó

ÉLŐ: Sporting Braga–Ferencváros 4-0

A Ferencváros az első mérkőzésen 2–0-s előnyt szerzett, így lépett pályára a bragai visszavágón, a tét az Európa-liga legjobb nyolc csapata közé kerülés. A Braga az első negyedóra végén kiegyenlítette a hátrányát, így kezdődhetett minden elölről – aztán jött a harmadik gól is. A szünetben így összesítésben hátránnyal fordult a magyar csapat. Aztán a második félidőben a helyzet fokozódott...

Csizmazia Gábor: a Hormuzi-szoros ügyében Amerika nem engedhet, mert akkor a Nyugat gyengének tűnik

Donald Trump amerikai elnök felszólította szövetségeseit, hogy katonai erővel segítsék a Hormuzi-szoros blokádjának feloldását. Az InfoRádió mindennek a világpolitikára gyakorolt hatásairól kérdezte Csizmazia Gábort, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársát.
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Nyugszanak a kedélyek a piacon, a Fedre várnak a befektetők

Nyugszanak a kedélyek a piacon, a Fedre várnak a befektetők

A szerdai nap még jó hangulatban indult a tőzsdéken, délutánra azonban látványos hangulatromlás figyelhető meg, miután arról érkeztek hírek, hogy Izrael Irán legnagyobb gázlétesítményét bombázta. Az események hatására lefordultak a tőzsdék, kilőtt az olaj és a gáz ára, és nyomás alá került az arany. A magyar tőzsde is lefordult a nap elején látott emelkedéséből.   Eközben ma este érkezik a Federal Reserve kamatdöntése is, a közel-keleti események miatt pedig a szokásosnál jóval nagyobb figyelem irányul most a döntéshozókra.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×