INFORÁDIÓ
2021. december 7. kedd
Ambrus

ukrajna

dmitro kuleba

diplomácia

szijjártó péter

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2020. május 29-én.

Ukrán külügyminiszter: Budapest a "nyílt sebek" egyike

Infostart / MTI

Dmitro Kuleba ukrán külügyiminiszter szerint Budapest Ukrajna számára a "nyílt sebek" egyike maradt, a miniszter ugyanakkor némi bizakodással is beszélt a két ország közötti kapcsolatok várható alakulásáról.

A Deny című napilap hírportáljának adott terjedelmes, kizárólag külpolitikai témájú interjújában kitért a magyar-ukrán kapcsolatokra is. Ismételten leszögezte, hogy Ukrajna joga meghatározni, milyen lesz az oktatási rendszere, nem pedig Oroszországnak, Magyarországnak, Lengyelországnak, az Egyesült Államoknak vagy Kínának. Hangsúlyozta, hogy az Európa Tanács Velencei Bizottsága számos észrevételt és javaslatot tett a 2017-ben elfogadott ukrán oktatási törvénnyel kapcsolatban, Ukrajna pedig végrehajtotta azokat, a nemzetközi kötelezettségeivel összhangba hozta a jogszabályt, így Kijev ezt a témát lezártnak tekinti.

Kuleba emlékeztetett magyar partnerével, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel tartott egyik találkozójára, ahol - mint mondta - kifejtette, hogy a magyar-ukrán kapcsolatokat újjá lehet éleszteni, de ezeket szerinte sok akadály és hullámvölgy fogja még övezni, és lesznek, akik megpróbálják megzavarni mindkét ország belpolitikáját, megkísérelhetnek - főként Oroszország - "harmadik erőként" beavatkozni. Javasolta ezért a magyar külügyminiszternek, hogy erkölcsileg készüljenek fel egy nagyon nehéz folyamatra, de a két tárcavezető megállapodott abban, hogy követni fogják ezt az utat. Kuleba szavai szerint minden, ami ezután következett, megerősítette ezt a megállapodást.

Meggyőződését fejezte ki, hogy Magyarországnak Ukrajna szomszédjaként nincsenek agresszív szándékai Kijevvel szemben. Hangsúlyozta, hogy

Magyarország EU- és NATO-tag, ezért a két országnak meg kell találnia a kölcsönös tiszteleten alapuló közös nevezőt.

Az Ukrajnában élő magyar kisebbségre kitérve kifejtette, hogy ők Ukrajna állampolgárai, így az ukrán társadalom szerves részét képezik. "Ezért minden magyarellenes hisztéria, amit egyes erők a közösségi oldalakon kísérelnek meg terjeszteni, nem pusztán magyarok, hanem egyben ukránok elleni hisztériakeltés, mert mindannyian egy testnek, Ukrajnának a részei vagyunk" - szögezte le a miniszter.

Leszögezte, hogy

Kijev kész normalizálni kapcsolatait Budapesttel, ha Magyarország betartja a "játékszabályokat".

Egy néhány nappal korábbi televíziós nyilatkozatában a miniszter annak a meggyőződésének adott hangot, hogy Magyarország nem fogja teljesen blokkolni Ukrajna kapcsolattartását a NATO-val. Kuleba közölte, hogy noha az új találkozó időpontja még nincs kijelölve magyar kollégájával, Szijjártó Péterrel, erre mindketten készen állnak. Emlékeztetett arra, hogy 2017-ig a központi ukrán vezetés kevés figyelmet fordított Kárpátaljára, és úgy vélekedett, hogy Magyarország ezért "meglehetősen szabadon érezhette magát Kárpátalja megyében". Az akkor megkezdett folyamat azonban most folytatódik - tette hozzá. Szavai szerint Kijev megérti, hogy Magyarország aggódik az ukrán állampolgárságú magyar nemzetiségűek sorsa miatt. Budapestnek jogában áll gondoskodni róluk, de ezt az ukrán törvények által megszabott "vörös vonalakon" belül kell megtennie - szögezte le az ukrán külügyminiszter.

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás
A címlapról ajánljuk

Lemond Völner Pál

A hivatali vesztegetéssel vádolt politikus azt közölte, hogy nem követett el bűncselekményt....
×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018