Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal
A koronavírus-járvány miatt védőmaszkot viselő nők sorban állnak egy iskola udvarán felállított ideiglenes koronavírus-tesztelő állomáson, egy falfestmény előtt Brazíliavárosban 2020. május 26-án.
Nyitókép: MTI/AP/Eraldo Peres

Brazíliában már többen haltak meg, mint Olaszországban

A dél-amerikai országban helyi idő szerint csütörtökön 34 201 volt a halálos áldozatok száma. Eddig csaknem 615 ezer embert fertőzött meg a vírus.

A törvényhozók országszerte bírálták az ország radikális jobboldali elnökét, Jair Bolsonarót, aki nem bízik a közegészségügyi szakértők véleményében, és a gazdaságnak kárt okozó karanténintézkedések feloldását sürgeti. A képviselők aggódnak amiatt is, hogy az elnök támogatói a hadsereg utcára rendelését, a kongresszus és a legfelsőbb bíróság bezárását szorgalmazzák.

Utóbbi vizsgálatot folytat az elnök ellen.

A parlamentben, főként a baloldali ellenzék több mint harminc javaslatot nyújtott be az elnök elleni alkotmányos vádeljárás megindítására. Politikusok szerint azonban nem fenyeget az államfő lemondatásának veszélye, mert elegendő támogatása van a törvényhozásban. Sokan viszont amiatt aggódnak, hogy a belpolitikai vita eltereli a figyelmet a súlyosbodó egészségügyi válságról. A képviselőház elnöke, aki a vádeljárási javaslat befogadásáról dönt, kijelentette, hogy Brazíliának előbb a koronavírus-járvány ellen kell harcolnia, ezért "nem akar olajat önteni a tűzre". Ezt a véleményt osztja Felipe Rigoni centrista képviselő is, aki szerint az állandó konfrontáció eltereli a figyelmet a súlyos egészségügyi gondokról és a gazdasági válságról.

Befektetési bankok előrejelzései szerint a gazdaság csökkenése idén 7,7 százalékos lesz. A recesszió nagysága és a járvány kezelése miatt a befektetők több mint 31 milliárd dollárt (9429 milliárd forint) vontak ki az országból a központi bank adatai szerint. Tabata Amaral centrista képviselő szerint amennyiben a recesszió és a Bolsonaro elleni vizsgálat elég súlyos lesz az elnök támogatottságának felőrléséhez, elképzelhető, hogy a kongresszus hajlani fog az alkotmányos vádeljárásra.

"Most az elnöknek ideológiai háborúra van szüksége, hogy hatalomban maradhasson, naponta új válságok és új ellenségek kreálásával, így az emberek nem látják, mi történik az orruk előtt" - monda a képviselő.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Miután újra, egy évre megválasztotta Fidesz-elnöknek a párt kongresszusa, Orbán Viktor zárszót mondott. „Generációváltás kell a párt élén, jöjjenek a harmincasok, negyvenesek. Ezt fogom előkészíteni, ezért kértem csupán egy évet” – mondta a volt miniszterelnök. Előzőleg a Fidesz-kongresszus egyhangúlag megváltoztatta a párt alapszabályát, vége a választókerületi rendszernek. Politikai nyilatkozatokat is elfogadtak a migrációs paktumról és a közjogi méltóságok leváltásáról.

Sok a tisztázatlan kérdés a hazai MotoGP-futam jövője körül, a Hungaroring most még nem jöhet szóba

Múlt hétvégén fontos mérföldkövet ért el Balatonfőkajáron Marc Márquez, aki a 100. futamgyőzemét szerezte meg pályafutása során. Vámosi Péter, a motorsportol.hu főszerkesztője szerint sokatmondó, hogy a hétvégén a Slovakia Ringen rendezett kamionversenyen több néző volt, mint a balatonfőkajári gyorsaságimotoros-vb-futamokon, de azt gondolja, ez nem a magyar szervezők hibája. Úgy véli, minél hamarabb megoldást kell találni arra, ki legyen hosszú távon a promóter és a helyszín tekintetében is el lehet gondolkodni valamilyen alternatíván, hogy még többen legyenek a versenyeken.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Érkezik a nagy zuhé - megszólaltak a meteorológusok

Érkezik a nagy zuhé - megszólaltak a meteorológusok

Vasárnap hidegfront vonul át Magyarország felett, amely délutántól egyre több helyen hozhat záporokat és zivatarokat – délnyugaton akár heves zivatarra is készülni kell. A hétvégén a hőmérséklet 24-28 fok között alakul, majd a jövő héten fokozatos melegedés indul. Hétfőn sok napsütés várható, de délnyugaton és délen továbbra is előfordulhat csapadék.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×