Infostart.hu
eur:
363.72
usd:
324.86
bux:
146431.81
2026. november 3. kedd Győző
Bugár Béla, a Most-Híd szlovák-magyar vegyespárt elnöke beszédet mond a párt IX. országos kongresszusán a szlovákiai Érsekújváron (Nové Zámky), az egykori császári-királyi lovarda épületében 2016. november 12-én.
Nyitókép: Krizsán Csaba

Előrehozott választásokat akar Bugár Béla

Késő éjszakába nyúló maratoni tárgyalásokat követően sem dőlt el, mi lesz a szlovák kormánykoalíció sorsa. Bugár Béla, a Híd elnöke nem sokkal éjfél előtt állt a kamerák elé, hogy közölje, pártja egyelőre nem lép ki a koalícióból, hanem előrehozott választásokat akar, s erről tárgyal majd a partnereivel. A párton belül komoly nézetkülönbség van a magyar és szlovák tagok között.

A Híd Országos Tanácsa hétfőn délután két órakor ült össze a párt pozsonyi székházában. A sorsdöntő tárgyalásra újságírók egész hadán keresztül jutottak csak be a küldöttek, ám egyértelmű választ egyikük sem tudott adni arra a kérdésre, hogy a kormánykoalíció tagja marad-e a Híd vagy sem. A délután kitudódott hírek szerint két tábor alakult ki a párton belül:

a Híd OT magyar tagjai a kormányon maradás, szlovák tagjai pedig a távozás mellett érveltek.

Az este fél tizenegykor megtartott sajtótájékoztatón a pártelnök végül bejelentette, az Országos Tanács megbízta a Híd vezetését – a párt elnökével az élen –, hogy tárgyaljon a Koalíciós Tanáccsal az előrehozott parlamenti választások lehetőségéről. „Ha ezek a tárgyalások sikertelenek lesznek, a Híd kilép a kormánykoalícióból“ – mondta Bugár Béla. Ha viszont megegyeznek a koalíciós partnerekkel, akkor a párt a választásokig a kormánykoalícióban marad.

Néhányan korábban kijelentették: ha a Híd a koalícióban marad, távoznak a pártból. „Kérni fogom, hogy lépjünk ki a koalícióból” – szögezte le a Híd OT ülését megelőzően František Šebej parlamenti képviselő. Azt nem árulta el, hogy a párt tagja kíván-e maradni, amennyiben nem lépnek ki a kormányból. Hozzáfűzte: szerinte nem elegendő Robert Kaliňák belügyminiszter hétfői lemondása, Robert Fico fejének is hullania kell ahhoz, hogy stabilizálódjon a szlovák belpolitikai helyzet. Ondrejcsák Róbert, a védelmi minisztérium államtitkára szerint sem elegendő a belügyminiszter távozása. Előzetesen közölte: ha a Híd a koalícióban marad, ő távozik a pártból.

A nyolcórás tárgyalások után bejelentett határozat szerint egyelőre azonban egyikük sem távozik a posztjáról.

A koalíciós partnerek, a Smer és a Szlovák Nemzeti Párt az éjjel nem kommentálták a Híd döntését. Az ellenzék viszont azonnal reagált a bejelentésre. Veronika Remišová, az OĽaNO képviselője a következőket mondta: „Látjuk, hogy ez a koalíció egyik botrányból lép bele a másikba. Háromnapos egyeztetést követően sem tudtak kiutat találni a válságból.”

Richard Sulík a Szabadság és Szolidaritás elnöke pedig úgy fogalmazott: amit Bugár Béla elmondott, az tulajdonképpen a kormány széthullását jelenti. „Megértem, hogy először a koalíciós partnereivel kíván tárgyalni, de mi is készen állunk a tárgyalásokra. Az előrehozott választások Szlovákia minden pártját érintik” – jegyezte meg Sulík.

A következő napok kérdése tehát az, hogy

sikerül-e Bugáréknak elérniük, hogy előrehozott választásokat tartsanak az országban.

Egy biztos, amíg erről egyeztetnek, az utca népe továbbra is hangot ad majd nemtetszésének. A múlt pénteki országos tüntetések szervezői e hét péntekre újabb megmozdulást szerveznek. Pozsonyban ismét a Szlovák Nemzeti Felkelés terére hirdették meg az akciót, de már az is biztos, hogy Trencsénben is demonstrálni fognak. Az elmúlt pénteken mintegy 120 ezren vonultak az utcára a Fico-kormány távozását követelve.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Stewe Witkoff amerikai különmegbízott bejelentette, hogy november 10 és 11 között kerül megrendezésre a következő orosz-ukrán béketárgyalás Abu-Dzabiban. Dmitro Lubinec ukrán és Jana Lantratova orosz emberi jogi biztos levélben kéri az amerikai first lady, Melania Trump segítségét abban, hogy a herszoni Oleski környékére kihirdetett tűzszünetet más régiókra is kiterjesszék. A közelmúlt katonai puccsai óta Oroszországhoz egyre közelebb kerülő Mali és Niger azzal vádolja az ukrán titkosszolgálatot, hogy ellenzéki fegyveres csoportokat támogat a Száhel-övezetben. Kijev tagadja a vádakat. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×