eur:
393.7
usd:
364.67
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Franciaország 11 ezer rendőrt mozgósít a klímacsúcsra

A francia hatóságok 11 ezer rendőrt mozgósítanak a jövő héten kezdődő párizsi ENSZ-klímacsúcs védelmének biztosítására - jelentette be szerdán Bernard Cazeneuve belügyminiszter.

Két héttel a 130 áldozatot szedő párizsi merényleteket követően 8 ezer rendőr és csendőr Franciaország határain vesz részt az ellenőrzésben, a konferencia helyszínén, a Párizstól északra található La Bourget-ban pedig 2800-an lesznek.

Eddig 147 állam-, illetve kormányfő, köztük az amerikai és a kínai elnök jelezte részvételét a csúcstalálkozó november 30-i nyitónapjára. A nemzetközi értekezlet célja, hogy most először globális klímavédelmi egyezményt írjanak alá annak érdekében, hogy a Föld felmelegedését két Celsius-fokban maximalizálják az iparosodás előtti mértékhez képest. Az egyezmény a 2020-ban lejáró kiotói megállapodást váltaná fel.

A francia hatóságok arra hívták fel a figyelmet, hogy az ENSZ 21. klímakonferenciája (COP21) a világszervezet egyik legjelentősebb diplomáciai találkozója lesz, amelyet nem a New York-i székhelyen rendeznek meg.

"A nagyon fokozott (terror)fenyegetettség miatt a COP21 sikere a rendezvény biztosításán is múlik" - hívta fel a figyelmet a belügyminiszter. "Minden készen áll a konferencia biztosítására" - tette hozzá.

Bernard Cazeneuve elmondta, hogy a november 13-i terrortámadások óta 120 ezer rendőr, csendőr és katona van a francia utcákon.

A november 13-án éjjel kihirdetett és február végéig meghosszabbított rendkívüli állapot keretében a francia kormány a klímarendezvényhez kapcsolódó minden tömegrendezvényt betiltott. Eredetileg a nyitónap előtti vasárnap és december 12-én is terveztek a rendezők egy-egy nagy "éghajlatmenetet" Párizsban, ezek azonban elmaradnak.

A belügyminiszter és Anne Hidalgo, Párizs főpolgármester azt kérte a francia főváros és környékének lakóitól, hogy vasárnap és hétfőn ne közlekedjenek gépkocsival, miután a delegációk érkezése miatt jelentős útlezárások várhatók. Ezen a két napon ingyenes lesz a tömegközlekedés Párizsban és az agglomerációban.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×