Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Obama: az Iszlám Államot meg kell semmisíteni

Az Iszlám Állam (IÁ) komoly fenyegetést jelent, amelyet nem szabad eltűrni és meg kell semmisíteni - mondta Barack Obama amerikai elnök kedden a Francois Hollande francia államfővel a washingtoni Fehér Házban közösen megtartott sajtótájékoztatóján. A kialakult konfliktus eszkalálódásától óvott közös sajtóértekezletén Barack Obama amerikai és Francois Hollande francia elnök.

A párizsi terrortámadások nyomán megtartott rendkívüli amerikai-francia csúcstalálkozó alkalmából az amerikai elnök hangsúlyozta, hogy Washington és Párizs között teljes az egység az elkövetők felelősségre vonása és a nemzetbiztonság kérdésében.

"Mindannyian franciák vagyunk!" - jelentette ki franciául Obama.

Obama kijelentette, hogy Törökországnak joga van megvédenie légterét. Rámutatott, hogy Oroszországot szívesen látná az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet legyőzése érdekében létrehozott nemzetközi koalícióban, de szavai szerint ez mindaddig kihívást jelent, amíg Moszkva a mérsékelt szíriai felkelőkre összpontosítja a figyelmét az IÁ helyett.

Hollande hangsúlyozta, hogy a legfőbb cél az IÁ elleni harc, amelyben a katonai fellépését fokozó Franciaországhoz és az Egyesült Államokhoz hasonlóan Oroszországnak és Törökországnak részt kell vállalnia.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×