Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Orosz doppingbotrány - Három atléta szegte meg a felfüggesztést

Az Orosz Atlétikai Szövetség (VFLA) tájékoztatása szerint három versenyző szegte meg eddig a nemzetközi szövetség (IAAF) országot sújtó felfüggesztését.

A pénteken kiadott közlemény szerint az IAAF tájékoztatta a szövetséget arról, hogy a tiltás ellenére múlt szombaton és vasárnap három orosz futó nemzetközi maratoni és egyéb versenyen vett részt. Az atléták nevét nem hozták nyilvánosságra, ám az biztos, hogy egyikük Viktor Ugarov, aki elsőként ért célba a kanazavai maratonon, ám eredményét később törölték.

Az IAAF múlt pénteken döntött a VFLA felfüggesztése mellett, mégpedig a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) javaslatára. Utóbbi azért tanácsolta ezt az IAAF-nek, mert vizsgálata során arra a megállapításra jutott, hogy Oroszországban széles körű, szisztematikus doppingolás zajlik. A WADA pedig még korábban, november 10-én felfüggesztette a moszkvai, korábban általa akkreditált laboratórium működését.

Kedden a Nemzeti Doppingellenes Szervezetek Intézete (iNADO) azt javasolta a WADA-nak, hogy az orosz atléták ne vehessenek részt a jövő évi riói olimpián, csütörtökön pedig a WADA egyhangú döntéssel felfüggesztette az Orosz Antidopping Csoport tagságát kötelezettség-teljesítés elmulasztása miatt.

Az orosz sportolók nemzetközi versenyeken nem vehetnek részt, csak hazai viadalokon, s amennyiben a felfüggesztés érvényben marad, a riói olimpián sem lehetnek ott az ország atlétái.

Az ötkarikás részvétel ugyanakkor még nincs kizárva, meg nem erősített hírek szerint azonban az már biztossá vált, hogy a márciusi fedettpályás-vb-n nem lehetnek ott az oroszok.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Már 2012-ben tudtak a bicskei gyermekotthonban történt szexuális bántalmazásokról és azok eltussolásáról, az erről készült ombudsmani jelentést pedig Balog Zoltán akkori miniszter és Polt Péter legfőbb ügyész is megkapta – derült ki a kegyelmi botrányt vizsgáló parlamenti bizottság pénteki ülésén. Budapestre látogatott az Európai Beruházási Bank elnöke, Nadia Calviño, akinek részvételével négy, összesen közel 400 millió euró értékű finanszírozási megállapodást kötöttek magyarországi beruházásokra. Eközben december 17-re beidézték Rogán Antal volt minisztert a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság elé. Polyák Gábor, az NMHH elnöke pedig bejelentette, hogy a hatóság a teljes magyar médiapiac átvilágításába kezd, többek között a KESMA, a 4iG és az Indamedia felvásárlásának vizsgálatával. Belpolitikai hírfolyamunk pénteken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×