Az író szerint Franciaország ki fog tartani, a franciák ki fognak tartani, mert nincs más út és mert az ember mindenhez hozzászokik, így a terrortámadásokhoz is. "Nincs emberi erő, még a félelem sem, amely erősebb a megszokásnál" - vélekedett.

"Keep calm and carry on" (Õrizzék meg nyugalmukat és folytassák) - idézte fel Houellebecq a második világháborús brit propagandaplakátot.

"Jól van, akkor pont ezt fogjuk tenni (még akkor is, ha nincs egy Churchill, aki vezessen bennünket). Az általános hiedelemmel ellentétben a franciák eléggé könnyen kezelhetők, elég könnyen kormányozhatók" - írta. "De nem teljesen idióták. Fő hibájuk ehelyett egyfajta feledékeny könnyelműség, ami szükségessé teszi, hogy időről időre felrázzák a memóriájukat" - tette hozzá.

"Vannak olyan emberek, a politika emberei, aki felelősek azért a szerencsétlen helyzetért, amelyben ma találtuk magunkat és előbb vagy utóbb a felelősségüket meg kell majd vizsgálni. Nem valószínű, hogy az a jelentéktelen opportunista, akit az államfőnknek tartanak vagy az a született degenerált, aki a miniszterelnök szerepét játssza, vagy akár 'az ellenzék csillagai' úgy fognak kikerülni ebből a vizsgálatból, hogy bármennyivel is fényesebbnek tűnjenek" - fogalmazott Houellebecq.

Michel Houellebecq a kormányoldalon Francois Hollande elnökre és Manuel Valls kormányfőre utalt.

Az író felvetette a kérdést, hogy pontosan ki volt az, aki annyira legyengítette a rendőrség képességeit, hogy az már-már képtelen ellátni a feladatát. Azt is feszegette írásában, hogy pontosan ki is véste az emberek fejébe éveken át azt az elképzelést, hogy a határ régies abszurditás, a bűn és az avas nacionalizmus bizonyítéka. Válasza szerint a felelősségen széles körben osztoznak.

"Mely politikai vezetők kötelezték el Franciaországot olyan nevetséges és költséges műveletek mellett, amelyeknek eredménye Irak és Líbia káoszba merítése volt? És mely politikai vezetők voltak, akik a közelmúltig annak a határán álltak, hogy ugyanezt Szíriában is megtegyék?" - folytatta a kérdések sorát az író.

Hozzáfűzte: csaknem elfelejtette, hogy Franciaország annak idején kimaradt a "bűnös" és "ostoba" iraki beavatkozásból, aminek megakadályozása Dominique de Villepin akkori külügyminiszternek volt köszönhető.

Houellebecq szerint a nyilvánvaló következtetés kegyetlen: az egymást követő francia kormányok az elmúlt 10 (20?, 30?) évben "szánalmasan, szisztematikusan, helytelenül" megbuktak alapvető küldetésük teljesítésében, ami a felelősségük alá tartozó lakosság védelme lett volna.

Az író véleménye az, hogy a francia lakosság nem bukott meg. Ugyanakkor rámutatott: nem világos, hogy lakosság mit gondol, mert az egymást követő kormányok nagy gondot fordítottak arra, hogy ne tartsanak népszavazást. Egy kivétel volt: a 2005-ben a tervezett európai alkotmányról megtartott referendum, amelynek eredményét azonban azután szerinte nem vették figyelembe.

Houellebecq szerint a megengedett közvélemény-kutatásokból az derül ki, hogy a francia lakosság megbízik a rendőrségben és a hadseregben és szolidáris velük.

Kitért arra, hogy a francia lakosság sohasem tekintett gyanakvás nélkül "a külföldi katonai kalandokra", amelyekhez a kormányai jónak látták csatlakozni. "Sokkal több példát lehetne felsorolni a lakosság és az azok közötti, most már szakadéknyi résre, akiknek képviselnie kellene őt. A lejáratottság, amely az összes politikai pártra igaz, ma már nem csak nagy, de jogos is. És számomra úgy tűnik, tényleg úgy tűnik, hogy az egyetlen megoldás, amely még elérhető számunkra, most az, hogy óvatosan elmozduljunk a valódi demokrácia egyetlen formája, úgy értem, a közvetlen demokrácia felé" - írta a szerző.