Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

A Fehér Ház segítséget ajánlott fel Malinak az elkövetők utáni nyomozásban

Segítséget ajánlott fel pénteken a Fehér Ház a mali kormánynak a bamakói terrortámadás elkövetői elleni nyomozáshoz.

Amerikai kormányzati források szerint nem találtak arra utaló jelet, hogy a bamakói Radisson Blu szálloda elleni támadást az Iszlám Állam (IÁ), vagy a Boko Haram dszihadista szervezet követte el. Washingtonban inkább úgy gondolják, hogy az akció mögött al-Murabitun és az Iszlám Maghreb al-Kaidája (AQIM) militánsai állnak.

Közleményében az amerikai elnöki hivatal a lehető legerőteljesebb módon elítélte a terrortámadást és kifejezte szándékát, hogy továbbra is állhatatos partnere marad Mali és más térségbeli országok kormányának a terrorcsoportok elleni küzdelemben, amelyek megpróbálják aláaknázni Bamako erőfeszítéseit a tartós béke kiépítésére a 2012-2013-as válságot követően.

A Fehér Ház egyben megerősítette, a támadás véget ért, Washington a helyszínen lévő amerikai hivatalos személyekkel koordinálva igyekszik megállapítani az amerikai állampolgárok hollétét. (Amerikai kormányzati források szerint a túszdrámának amerikai halottja nem volt.)

A Fehér Ház együttérzését fejezte ki az áldozatok szeretteinek és hozzátartozóinak és elismeréssel adózott a mali, a francia, az ENSZ-es és az amerikai biztonsági személyzetnek, amely a helyzetre reagálva megakadályozta a még súlyosabb emberveszteséget.

John Kirby, az amerikai külügyminisztérium szóvivője arra figyelmeztette az amerikai állampolgárokat, hogy az iszlamista militánsok támadása nyomán korlátozzák mozgásukat Mali fővárosában. Hozzátette, hogy amerikai katonák vagy hivatalos személyek nem vállaltak "aktív" szerepet a túszejtők elleni harcban. Azok, akik segítettek a túszoknak, korábban is a térségben tartózkodtak.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Már 2012-ben tudtak a bicskei gyermekotthonban történt szexuális bántalmazásokról és azok eltussolásáról, az erről készült ombudsmani jelentést pedig Balog Zoltán akkori miniszter és Polt Péter legfőbb ügyész is megkapta – derült ki a kegyelmi botrányt vizsgáló parlamenti bizottság pénteki ülésén. Budapestre látogatott az Európai Beruházási Bank elnöke, Nadia Calviño, akinek részvételével négy, összesen közel 400 millió euró értékű finanszírozási megállapodást kötöttek magyarországi beruházásokra. Eközben december 17-re beidézték Rogán Antal volt minisztert a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság elé. Polyák Gábor, az NMHH elnöke pedig bejelentette, hogy a hatóság a teljes magyar médiapiac átvilágításába kezd, többek között a KESMA, a 4iG és az Indamedia felvásárlásának vizsgálatával. Belpolitikai hírfolyamunk pénteken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×