Infostart.hu
eur:
365.04
usd:
324.43
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Bevándorlás - Sokan várakoznak Presevóban, hogy indulhassanak Horvátország felé

Naponta átlagosan 2-4 ezer migráns lép be Szerbiába főleg Macedónia felől és jelenleg is mintegy másfél ezren várakoznak a szerb-macedón határ melletti Presevó befogadóközpontja előtt, hogy nyilvántartásba vegyék őket, majd folytathassák útjukat Horvátország felé - jelentette a szerb sajtó vasárnap.

A Blic című belgrádi napilapnak Milenko Bozovic, a szerbiai határrendészet vezetője számolt be a Szerbiába érkező migránsok számáról és azt is közölte, hogy október elejéig 170 ezer embert regisztráltak. Közülük körülbelül 157 ezren állították azt, hogy szándékukban áll menedéket kérni a nyugat-balkáni országban, valamint 13 ezer ember ellen intézkedtek illegális határátlépés miatt.

A belügyminisztérium adatai szerint ebben az esztendőben több mint 200 ezer migráns haladt át Szerbián és bár a többség ugyan azt mondta, hogy menedékkérelmet adna át, ezt valójában csak néhány százan tették meg, a legtöbben a regisztráció után azonnal elindultak az Európai Unió országai felé.

A szerbiai közszolgálati televízió (RTS) Presevóban tartózkodó tudósítójának jelentése szerint folyamatosan érkeznek a migránsok a macedón határ melletti településre, és a nyilvántartásba vétel után azonnal tovább is indulnak.

Néhány napja szigorúbbá vált a regisztráció, ezért kisebb torlódás alakult ki - magyarázta a helyzetet az RTS vasárnap reggeli híradójában Vladimir Cucic szerb menekültügyi biztos. Emellett a rendőrség is szigorúbban ellenőrzi a Presevóba érkezőket és az onnan továbbindulókat, valamint megbünteti azokat az autóbusz-társaságokat, taxisokat, akik papírokkal nem rendelkező migránsokat vesznek fel.

Szerda óta ezen kívül több európai ország rendőrségét is érintő, embercsempészek elleni akció folyik Presevóban az európai uniós országok rendőri együttműködési szervezetének, az Europolnak a vezetésével.

Vladimir Cucic arról is beszélt, hogy nem épülnek újabb, állandó befogadóközpontok Szerbiában, hanem használaton kívüli épületeket alakítanak át olyan központokká, ahol a téli, hideg, csapadékos idő esetén is elszállásolhatók lesznek az emberek. A migránsok nyáron nem szívesen használták a befogadóközpontokat, mert azok távol esnek a főutaktól, illetve a jól bejáratott balkáni migrációs útvonaltól, és nem akartak azzal is időt veszíteni, amíg belépnek egy-egy ilyen objektumba. Így a leggyakrabban a parkokban és a köztereken aludtak hálózsákokban, sátrakban, ez azonban megváltozik a tél beköszöntével - tette hozzá Vladimir Cucic. Becslése szerint a hideg lelassíthatja a migránsokat, akik már nem tudnak majd egy napon belül áthaladni Szerbián, hanem ez az út akár egy hetet is igénybe vehet, így szükség lesz fedett és védett objektumokra.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: tarolnak a demokraták, kíméletlen gyomros fenyegeti Trumpot

Amerikai választás 2026: tarolnak a demokraták, kíméletlen gyomros fenyegeti Trumpot

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×