A magyar-szerb barátság a migránsválság során felértékelődött, de ennek a kapcsolatnak fontos, hogy legyenek mindennapi kifejeződései is, olyan beruházások, amelyek közös erőfeszítéssel jöttek létre - fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter. Hozzátette: a közös munka hozzájárul ahhoz, hogy Közép-Európa továbbra is az európai gazdaság motorja legyen. Kiemelte, hogy az autóipar a magyar gazdaság zászlóshajója, és minden ilyen beruházás bizonyítja: a magyar és a szerb munkaerő is képes arra, hogy az európai igényeknek megfeleljen. A zentai gyárban jelenleg 490-en dolgoznak, a tervek szerint ez a szám a jövő év végéig ezerre nő.
Felidézte, hogy 2014-ben a két ország közötti kereskedelmi forgalom elérte a rekordnak számító 1,7 milliárd eurót, és az idén az első fél évben további 4 százalékos növekedést lehetett tapasztalni. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy a röszkei határátkelő lezárása megmutatkozik majd a gazdasági mutatókon.
Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök kiemelte: egyre több magyar beruházó van Szerbiában, és az országban zajló privatizáció iránt is egyre nagyobb az érdeklődés. "Teljesen biztos vagyok abban, hogy Szerbia és Magyarország előtt nagyon szép közös jövő áll" - fogalmazott a szerb kormányfő.
A gazdasági kapcsolatok méltatása mellett a politikusok a migránsválság okozta problémákra is kitértek. Szijjártó Péter kifejtette, hogy sem a magyar, sem a szerb kormány nem fogja hagyni, hogy a bevándorlás által okozott problémának a két ország kapcsolata áldozatul essen.
Megjegyezte, hogy kedden beszélt Ivica Dacic szerb külügyminiszterrel azokról a gazdasági problémákról, amelyeket a horvát határzár okoz Szerbiának. Ehhez kapcsolódóan kijelentette, hogy a bevándorlás egyre inkább gazdasági problémákat okoz Európában, hiszen azoknak is nehézséget okoznak az intézkedések, akik tisztességesen és legálisan lépnék át a határokat.
Új világrend van kialakulóban, nem menekültválságról, hanem népvándorlási hullámról van szó - fogalmazott a tárcavezető, majd ismertette a magyar kormány három javaslatát a probléma megoldására: létre kell hozni egy olyan uniós erőt, amely képes megóvni Görögország határait, uniós támogatást kell biztosítani a már létező menekülttáboroknak, illetve pénzügyi segítséget kell nyújtani a tranzitországoknak.
Kifejtette, hogy a kötelező kvótarendszer azért sem jó, mert azóta, hogy megkezdődött a 120 ezer bevándorló elosztásáról szóló vita, már sokkal többen léptek be az Európai Unióba.
Zoran Milanovic horvát miniszterelnök azon kijelentésére, miszerint Szerbia küldje Magyarország felé a migránsokat, Szijjártó Péter úgy reagált: a horvát miniszterelnök vívja a választási kampányt Horvátországban, ne Magyarországon és Szerbiában.
A szerb miniszterelnök közölte, hogy levelet írt az európai vezetőknek, amelyben ismertette, hogy Horvátország milyen megállapodásokat - egyebek mellett az uniós stabilizációs és társulási megállapodást - sértett meg azzal, hogy lezárta határát a Szerbiából érkező teherforgalom előtt. Hozzáfűzte, hogy reméli, mihamarabb megoldás születik, és újra elindulhat a teherforgalom.
"Magyarország és Szerbia egy cipőben jár"
Szerbia és Magyarország egy cipőben jár, hiszen ugyanaz a két európai uniós tagország, Görögország és Horvátország okoz jelentős nehézségeket a migrációs válsággal kapcsolatban mindkét országnak - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Zentán, miután megbeszélést folytatott Aleksandar Vucic szerb miniszterelnökkel Zentán.
Görögország azzal okoz problémát, hogy nem tudja megvédeni külső határait, Horvátország pedig azzal, hogy az európai jogszabályokra és szolidaritásra nyíltan fittyet hányva szállítja át Magyarországra bevándorlók ezres csoportjait, közben pedig ultimátumokat ad Szerbiának annak érdekében, hogy a szerbek is Magyarország felé vigyék a bevándorlókat - mondta a miniszter.
Hozzátette: a szerb kormány eddig ezeknek az ultimátumoknak korrekt módon ellenállt, "és arról biztosított engem a miniszterelnök úr, hogy továbbra is ellen fognak állni az ilyen ultimátumoknak, és ők is elfogadhatatlannak tartják ezt a horvát viselkedést".
"Méltatlan támadások érik Magyarországot a horvát miniszterelnök részéről. Itt lenne az ideje annak, hogy a horvát miniszterelnök a horvát választási kampányt Horvátországban vívja meg, és hagyjon minket ki ebből, mi nem kívánunk a horvát választási kampány részeivé, részeseivé válni" - fogalmazott Szijjártó Péter.
Kiemelte, hogy Magyarországot amiatt érik támadások horvát oldalról, ahogyan a bevándorlási kérdést kezeli, "ehhez képest Horvátország bevándorlóellátó rendszere egy nap alatt összeomlott, és a horvátok bejelentették demonstratívan, hogy ők nem tartják be innentől kezdve az európai uniós szabályokat, és a szolidaritást sem, hanem regisztrálatlanul Magyarországra hordják a bevándorlókat".
Szerbiának komoly gazdasági nehézséget okoz az, hogy Horvátország lezárta a Szerbia menti határán a legfontosabb átkelőt, "és azt csak akkor hajlandók újranyitni a horvátok, ha a szerbek Magyarországra hordják a bevándorlókat". "Ez nagyon cinikus és elfogadhatatlan magatartás a horvátok részéről" - húzta alá Szijjártó Péter.




