Infostart.hu
eur:
364.81
usd:
326.01
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Obama és Merkel megvitatta a menekülthelyzetet telefonon

A szíriai menekültválságra adandó európai válaszról tanácskozott telefonon kedden Barack Obama amerikai elnök Angela Merkel német kancellárral - közölte a Fehér Ház.

Tájékoztatása szerint Obama és Merkel egyetértett abban, hogy szükség van egy átfogó európai megoldásra, amely által minden európai uniós tagország elfogadná a menekültek igazságos elosztását. Megvitatták azt, hogyan lehet mérsékelni a menekültáradat kiváltó okait, kiváltképpen egy olyan politikai átmenet elősegítésével, amely egyesíteni tudná a szíriaiakat - áll a Fehér Ház közleményében, amely szerint a megbeszélésen szót ejtettek a kelet-ukrajnai válság rendezéséről is.

Obama és Merkel egy nappal a migránsválságnak szentelt szerdai brüsszeli rendkívüli csúcstalálkozó előtt beszélt egymással. Az állam- illetve kormányfők azt követően ülnek össze, hogy kedden a tagállami kormányok belügyminiszterei vitatták meg a kvóták kérdését - s nagy többséggel (Csehország, Magyarország, Románia és Szlovákia ellenszavazatával, valamint Finnország tartózkodásával) el is fogadták 120 ezer menekült szétosztásának a tervét. A magyar álláspont szerint a menekültek szétosztása nem oldja meg a problémát, melynek gyökere nem az Európai Unióban, hanem az unión kívül van, ezért megoldásra is az EU-n kívül van szükség. Emellett Magyarország egyáltalán nem ért egyet azzal, hogy megkérdezése nélkül frontállammá minősítsék.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. A szavazás országosan elkezdődött, azonban nem halad minden zökkenőmentesen: New Yorkban, Floridában gondok vannak a szavazógépekkel, az utóbbi államban és Utahban ráadásul árvíz nehezíti a folyamatot. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×