Hszi Csin-ping egy fogadáson tartott beszédet mintegy nyolcszáz amerikai és kínai politikus, illetve üzletember előtt.
A kínai elnök azt hangoztatta, hogy országa nem tér le a reformok útjáról, és elsődleges feladatának tekinti a fokozatos fejlődést. A kínai gazdaság a jövőben is stabil fejlődést fog mutatni, és gyorsan fog fejlődni. Kína nem akarja leértékelni nemzeti pénzeszközét, hogy serkentse az exportot, és a reformok megvalósításakor arra fog törekedni, hogy a jüan árfolyamát a piaci kereslet és kínálat határozza meg - szögezte le a kínai elnök.
Hszi Csin-ping fogadkozott, hogy országa felgyorsítja a nyitott gazdaság építését, nem fogja hátrányos bánásmódban részesíteni a külföldi üzleti vállalkozásokat, és erőfeszítéseket tesz az emberi jogok jobb érvényesítése érdekében.
A kínai elnök azt is mondta, hogy országa hajlandó együttműködni az Egyesült Államokkal a kiberbűnözés elleni harcban. Leszögezte, hogy a kínai kormányt soha és semmi szín alatt nem fogják bevonni semmilyen kereskedelmi kémkedésbe.
"Ha Kína és az Egyesült Államok jól együttműködik, a globális stabilitás alapkövévé válhat" - hangoztatta a kínai elnök.
Hszi Csin-ping négy pontban foglalta össze azt, hogy miként lehetne tovább fejleszteni Kína és az Egyesült Államok kapcsolatait. Mint mondta: a két országnak helyesen kell értelmeznie egymás stratégiai szándékait, tovább kell javítaniuk a kölcsönösen előnyös együttműködést, helyesen és hatékonyan kell keresni megoldásokat a nézeteltérések rendezésére, és elő kell segíteni a cserekapcsolatokat a kínaiak és amerikaiak között.




