Infostart.hu
eur:
364.81
usd:
326.01
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Iohannis: Románia be tudja fogadni a neki szánt menekülteket

Románia be tudja fogadni a neki szánt menekülteket, de továbbra is azon az állásponton van, hogy az Európai Bizottság által megszabott kötelező kvóták nem jelentenek megoldást a kialakult helyzetre - mutatott rá Klaus Iohannis román államfő szerdán.

Iohannis szerint az uniós belügyminiszterek keddi tanácskozásán - Románia, Magyarország, Csehország és Szlovákia ellenszavazata dacára, illetve Finnország tartózkodása mellett - elfogadott döntés végleges, azt már "sem megerősíteni, sem megváltoztatni" nem fogja az Európai Unió állam- és kormányfőinek szerda esti rendkívüli értekezlete.

Sajnálatosnak nevezte, hogy egy ilyen döntést többségi szavazattal "erőltettek" át a tagországokkal való egyeztetés helyett, de hozzátette: Románia végrehajtja a határozat rá vonatkozó részét. Kifejtette: Románia nincs a menekültek befogadása ellen, szolidáris a nehéz helyzetbe került uniós tagállamokkal, de az Európai Tanácsban március óta következetesen azt az álláspontot képviseli, hogy a menekültek szétosztása csak a tagországok önkéntes vállalása alapján történhet.

A román államfő - aki két hete arról beszélt, hogy Románia nem képes az általa felajánlott 1785-ös keretnél nagyobb számban integrálni menedékkérőket - szerdai sajtóértekezletén megjegyezte: a Romániának szánt menekültek száma valójában "nem nagy", tekintettel arra, hogy nem egyszerre fognak érkezni, hanem egy-két év alatt kisebb csoportokban.

A román média arról számolt be, hogy a keddi döntés alapján Olaszországból és Görögországból szétosztandó 66 ezer menekült közül Romániának 2475-öt kell befogadnia, vagyis a korábbi - 40 ezer menekült szétosztását célzó - szeptember 14-én kiszabott kvótával együtt Bukarestnek 4837 menedékkérőről kell gondoskodnia.

Az utóbbi napok diplomáciai pengeváltására utaló újságírói kérdésre válaszolva Iohannis úgy vélte: mindkét fél részéről nagyobb önmérsékletre lett volna szükség a migránsválsággal és Magyarország kerítésépítési tervével kapcsolatos román-magyar vitában.

"Az ilyen vitákkal semmit sem lehet megoldani, ellenkezőleg, bonyolítják a két ország közötti viszonyt. Az a párbeszéd, amely lezajlott, nem illeszkedett a megszokott diplomáciai keretek közé" - állapította meg a román államfő.

Victor Ponta román kormányfő az utóbbi hetekben számos alkalommal éles szavakkal bírálta Magyarország bevándorlási politikáját, Európa szégyenének nevezve a budapesti döntéshozókat. A vádakat Szijjártó Péter minden alkalommal visszautasította. A külgazdasági és külügyminiszter szerint a román kormányfő elveszítette önkontrollját, és egész Magyarországot megsértette.

A román elnök önmérsékletre intő megjegyzése után néhány perccel Victor Ponta a kormányülés elején szerdán újabb Magyarországnak szánt éles megjegyzést tett. Mint mondta, kormánya megteszi a szükséges előkészületeket a kötelező menekültkvóták alkalmazására: "ez egy európai, nem pedig olyan idegengyűlölő és sovén hozzáállás, mint amilyet a szomszédjaink tanúsítanak".

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. A szavazás országosan elkezdődött, azonban nem halad minden zökkenőmentesen: New Yorkban, Floridában gondok vannak a szavazógépekkel, az utóbbi államban és Utahban ráadásul árvíz nehezíti a folyamatot. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×