Infostart.hu
eur:
364.43
usd:
325.83
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Volker Kauder: nem lehet bírálni Orbánt a külső határok ellenőrzése miatt

A német konzervatív CDU/CSU pártszövetség parlamenti (Bundestag) frakciójának vezetője szerint nem lehet bírálni Orbán Viktor miniszterelnököt az uniós külső határ ellenőrzése miatt. Volker Kauder ugyanakkor kijelentette: "nem tartom elfogadhatónak azt, ahogyan Orbán úr a menekültekkel bánik, és hogy országa számára hatályon kívül helyezte a Dublin-eljárást".

Volker Kauder a Focus című német hírmagazin szombati számában megjelent interjúban arra a kérdésre, vajon korábban kellett volna segíteni az Európai Unió külső határain fekvő tagországoknak, elmondta: amikor már látható volt, hogy "nem néhány ezer emberről van szó, jobban kellett volna segíteni Olaszországnak, Görögországnak, vagy Magyarországnak".

"Európa ebben kudarcot vallott" - tette hozzá.

Az ideiglenes műszaki határzárra vonatkozó kérdésre azt mondta: "nincs ok Orbán Viktor bírálatára, ha ellenőrzi a külső határt".

"Az, hogy azt gondolja, ehhez egy kerítést kell építeni, alapvetően összhangban van a joggal, akkor is, ha mi azt gondoltuk, hogy a szögesdrót kerítések Európában a múlthoz tartoznak" - mondta a német konzervatívok frakcióvezetője.

Arra a kérdésre, hogy mindennek alapján a magyar miniszterelnök helyesen jár el, Volker Kauder kijelentette: "nem tartom elfogadhatónak azt, ahogyan Orbán úr a menekültekkel bánik, és hogy országa számára hatályon kívül helyezte a Dublin-eljárást".

Hozzátette: "Magyarországon nyilvánvalóan tudatosan is olyan körülményeket teremtettek, amelyek a menekültek elrettentését szolgálják".

"Egy EU-tagnak magától értetődő módon csak arányos eszközökkel kellene biztosítania határát" - mondta a CDU/CSU frakcióvezetője.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×