Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
325.51
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

Bulgária a menekültáradat fokozódására számít Törökországgal közös határán

Bulgária a menekültáradat fokozódására számít Törökországgal közös határán - közölte szerdán a bolgár határőrség vezetője szerdán.

A kormány azt fontolgatja, hogy katonákat küld a térségbe a bolgár-török határ hatékonyabb megfigyelése céljából - nyilatkozott Antonio Angelov.

"Készen kell állni, látva azt, hogy mi történik a szomszédainknál" - tette hozzá az illetékes.

Hírügynökségi jelentések szerint az utóbbi napokban mintegy ezer menekült gyűlt össze a görög és a bolgár határhoz egyaránt közel fekvő, északnyugat-törökországi Edirne város körzetében.

"Török kollégáink biztosítottak minket afelől, hogy az ilyen csoportok nem Bulgária felé haladnak" - mondta a bolgár határőrség vezetője. Hozzátette, a török hatóságok megpróbálják a migránsokat Edirnében tartani, hogy onnan visszaküldjék őket Isztambulba.

Bulgáriában idén eddig mintegy 7400 menekültet vettek nyilvántartásba, a többségük Törökország felől lépett be az országba.

"Egészen idáig nem hagytuk, hogy Bulgária nyitott kapu legyen az Európai Unió felé" - hangsúlyozta Antonio Angelov, aki mindazonáltal elismerte, hogy "feszült a helyzet".

Bulgária, amely 2007 óta tagja az Európai Uniónak, tavaly 33 kilométer hosszú, három méter magas kerítést épített a Törökországgal közös déli határán. A kormány 2015 elején bejelentette, hogy a szögesdrótkerítést 130 kilométerrel meghosszabbítják, hogy csökkentse az országba érkező menekültek számát.

A Reuters brit hírszolgálat egy korábbi jelentésében kiemelte, hogy bár nincs a menekültválság által leginkább érintett országok között, az Európai Unió legszegényebb tagállamának számító Bulgáriában egyre többeket aggodalommal tölt el a növekvő menekültáradat. Sokan úgy látják, hogy az ország képtelen megbirkózni a helyzettel, még akkor is, ha a migránsok túlnyomó többsége továbbutazik a gazdagabb uniós tagállamokba.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Nagy bejelentés jött Iránból - Zuhant a Brent, de a tech papíroknak már szárnyát szegték Amerikában

Nagy bejelentés jött Iránból - Zuhant a Brent, de a tech papíroknak már szárnyát szegték Amerikában

A mesterséges intelligenciával és az újabb iráni csapásokkal kapcsolatos félelmek hatására nagy esést láthattunk múlt héten a tőzsdéken. Irán legfőbb vezetője felhatalmazta a kormányt arra, hogy tárgyalásokat folytasson, ami azért különösen jelentős, mert az országban a legfőbb vezető rendelkezik a stratégiai külpolitikai döntések feletti végső hatalommal, így a lépés egy, a diplomáciai rendezés irányába tett fontos jelzésként értelmezhető. A bejelentés hatására meredeken esnek az energiaárak, sok helyen felpattantak a tőzsdék, és veszik az aranyat és az ezüstöt is. A BUX index végül mintegy 0,1 százalékot emelkedett. Amerika is pluszban nyitott, de a tengerentúli tech papírok a kereskedés előrehaladtával vesztettek a lendületből és vegyesen zártak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×