eur:
392.81
usd:
367.92
bux:
0
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Űrsétát tettek a NASA űrhajósai a Nemzetközi Űrállomáson

Űrsétát tettek amerikai űrhajósok a hétvégén, és ezen megkezdték a kábelfektetést a Nemzetközi Űrállomás (ISS) hamarosan megérkező új egységéhez.

Butch Wilmore és Terry Virts a tervek szerint a jövő hét folyamán még kétszer - szerdán és vasárnap - indul űrsétára. Összesen mintegy 233 méter kábelt kell lefektetniük.

Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA illetékesei elégedettek a munkálatok haladásával: a szombaton kezdett űrsétán 104 méter hosszú elektromos vezetéket sikerült rögzíteni.

Az amerikai űrkutatási hivatal munkatársai szerint az ISS 16 éves történetének legbonyolultabb kábelfektetéséről van szó. "Még sok munka van hátra" - hangsúlyozta a művelet vezetője a hatórás űrséta végén.

A tervek szerint 2017-ben köt ki az űrállomáson az első olyan kereskedelmi űrhajó, amely emberek szállítására is alkalmas. Az ehhez szükséges két dokkoló egység közül az elsőt júniusban fogják felbocsátani.

A NASA 2011-ben kivonta a forgalomból kiöregedett űrsiklóflottáját, ezért most, az általa támogatott magánűrhajók elkészültéig orosz Szojuz űrhajókkal küld fel űrhajósokat a Föld körül 320 kilométeres magasságban keringő ISS-re, fejenként csaknem 71 millió dollárért. Az Egyesült Államok azt szeretné, ha legkésőbb 2017-ig magáncégek fejlesztenének ki "űrtaxikat", a NASA-űrhajósok szállításáért elsősorban két amerikai vállalat verseng: a SpaceX és a hivatal régi szerződéses partnere, a Boeing.

Címlapról ajánljuk
Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Izrael bejelentette, hogy nem hagyja válasz nélkül Irán tömeges drón- és rakétatámadását. Dél-Libanonban már meg is ölték a Hezbollah néhány fontos parancsnokát, de lehet, hogy Jeruzsálemben ennyivel nem fogják beérni. Szakértők most azt találgatják, vajon hogyan vághatna vissza Izrael a határaitól több mint ezer kilométerre lévő Iránnak.

Vágujhelyi Ferenc az Arénában: mostantól azonnal fellép a NAV az önrevízióval visszaélők ellen

Az önrevízióval visszaélők csalárd gazdálkodása miatt versenyelőnyre tesznek szert a becsületes gazdálkodókkal szemben, és ezt nem tudjuk megengedni – mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az szja-bevalllásokról, az eÁFA-rendszer előnyeiről, az idén kiemelten ellenőrzött területekről és arról is, hogy az adóhatósági büntetés miért hatékonyabb, mint a büntetőeljárási szankció.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×