Infostart.hu
eur:
363.92
usd:
324.96
bux:
143550.77
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Zeman szerint Jacenyuk nem akar békés megoldást Kelet-Ukrajnában

Milos Zeman cseh államfő úgy véli, hogy Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök nem akar békés megoldást Kelet-Ukrajnában, s az ottani konfliktust erővel szeretné megoldani.

A Právo című cseh baloldali napilapban szombaton megjelent interjújában Zeman azt mondta, hogy a jelenlegi ukrán politika kétarcú, az egyik arcát Petro Porosenko államfő, a másikat Arszenyij Jacenyuk kormányfő képviseli.

Míg Porosenko "a béke embere lehet", addig Jacenyuk álláspontja kemény és hiányzik belőle a szükséges kompromisszumokra való hajlandóság.

"Jacenyuk miniszterelnök néhány kijelentése alapján úgy vélem, hogy ő inkább a 'háború kormányfője', mert nem akar békés megoldást, amelyet az egész Európai Bizottság ajánl, a problémát erővel akarja megoldani" - hangoztatta a cseh államfő, aki már korábban is bírálta az ukrán kormányzat politikáját a kelet-ukrajnai felkelőkkel szemben.

Zeman a beszélgetésben beismerte, hogy az ukrajnai konfliktusról és Oroszország szerepéről megfogalmazott sajátos véleményei is hozzájárulhattak népszerűsége csökkenéséhez. Felmérések szerint az államfő támogatottsága tavaly januártól novemberig az ötven százalékról negyven százalék alá süllyedt.

Kifejtette: számos "rosszul tájékozott ember" úgy véli, hogy Ukrajna Viktor Janukovics államfő tavalyi menesztésekor valami olyasmit élt át, mint Csehszlovákia 1989-ben a rendszerváltáshoz vezető bársonyos forradalom idején.

"Ezek az emberek azt gondolják, hogy ott valami olyasmi történt, mint amilyen nálunk a bársonyos forradalom volt.... A Majdan nem volt semmiféle demokratikus forradalom, és úgy gondolom, hogy Ukrajnában ma polgárháború folyik" - jelentette ki a cseh köztársasági elnök az interjúban.

Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a Médiatanács új tagjait és az NVVH elnökhelyetteseit. Este váratlanul lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Az este folyamán az is kiderült, hogy utóbbi pozícióját Losonczy Géza veszi át.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×