Infostart.hu
eur:
385.67
usd:
331.51
bux:
120783.69
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

A világ legmagasabb felhőkarcolóját tervezik Kínában

A világ legmagasabb felhőkarcolójának építését tervezik a közép-kínai Vuhan városában - az egy kilométer magas épület többek közt lég- és víztisztítóként is funkcionál majd.

A pontosan egy kilométeresre tervezett Feng nevet kapó torony mellett egy kisebb, Huang nevű tornyot is felhúznak, az együttes neve, a Fenghuang magyarul Főnixmadarat jelent. Felépülte után a Feng lesz Kína és a világ legmagasabb épülete, túlszárnyalva a jelenlegi aranyérmes Burzs Kalifa (Burj Khalifa) 830 méterét és a 632 méterrel jelenleg második, kínai Sanghaj Tornyot is.

A brit Chetwoods tervezőiroda által megálmodott épületek a kínai interneten keringő tervek szerint rózsaszín színben pompáznak majd, s egészen futurisztikusan hatnak a szürkeségéről híres Vuhan városában. A tervezőknek ugyanakkor ez is volt a céljuk - a 13 milliárd jüanos (470 milliárd forint) beruházással megépülő Főnixmadár Hopej tartomány fővárosának szimbólumává kíván válni.

Az épületegyüttes irodáknak, szállodáknak és vendéglátó egységeknek ad majd otthont, valamint más, egészen meglepő funkciókat is ellát majd. A tornyok egy hét hektár nagyságú tavi szigetre épülnének, s a tó vizét egy, a magasabb toronyba beépített rendszeren át folyamatosan tisztítanák. A Főnixmadár emellett a környező levegőt is szűrné egy speciális technológia felhasználásával, melynek gyakorlati haszna is lehet az ország egyik legrosszabb szennyezettségi indexét felmutató Vuhanban. A komplexum emellett az energiatakarékos "zöld tornyok" sorát bővítené, saját energiaellátását nap- és szélenergiából biztosítaná.

A Főnixmadár építési tervei a vuhani hatóságok jóváhagyására várnak, elfogadása esetén az legkorábban 2018-ra épülhet fel.

Vuhan egyébként már korábban is rekordok döntésére készült: jelenleg is építés alatt áll a 125 emeletes, 636 méter magas Wuhan Greenland Center, mely 2017-re készülhet el.

Címlapról ajánljuk

A dánok és grönlandiak elkerülték a „Zelenszkij-pillanatot”

Ahogy várható volt, nem sikerült közelíteni az álláspontokat Grönland, Dánia és az Egyesült Államok között a sziget jövőjéről szóló, radikális amerikai igények kérdésében. A dán külügyek vezetője közölte: „alapvető ellentét” van a felek között, miközben a NATO fokozza katonai jelenlétét a térségben.
Gulyás Gergely bejelentette: megjelent a lakossági energiatárolási pályázat - mutatjuk a részleteket!

Gulyás Gergely bejelentette: megjelent a lakossági energiatárolási pályázat - mutatjuk a részleteket!

Nemzeti petíciót indít a kormány az ukrajnai uniós támogatások kapcsán, februárban pedig két napra elosztva érkezik a 13. és a 14. havi nyugdíj első részlete – derült ki a csütörtöki Kormányinfón. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ismertette az új, 100 milliárdos otthoni energiatárolási program részleteit is, valamint a téli időjárási helyzetről szóló belügyminiszteri beszámolót is: bár a hideg miatt továbbra is érvényben van a vörös kód, az ország működése és az ellátás zavartalan. Továbbá szó volt az Otthonstart Programról, a Bászna Gabona Zrt ügyéről, több makrogazdasági adatról és soke egyéb más témáról - alább olvashatják részletes beszámolónkat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×