Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Az ENSZ egyelőre nem tesz lépéseket a kijelölt iráni nagykövet körüli vitában

Az amerikai és az iráni felet is meghallgatta, de egyelőre nem tesz lépéseket az illetékes ENSZ-bizottság a világszervezethez kijelölt iráni nagykövet személye körül a tőle megtagadott beutazás miatt kialakult vitában.

Az ENSZ New York-i központjában kedden tartotta zárt ajtók mögötti meghallgatását a fogadó országgal, vagyis az Egyesült Államokkal ápolt kapcsolatokért felelős testület, amely ajánlást tehetett volna a 193 tagú közgyűlésnek, vagy véleményt kérhetett volna az ENSZ jogi irodájától. Végül egyiket sem tette. A bizottság elnöke, Nikolasz Emiliu ciprusi ENSZ-nagykövet újságíróknak azt mondta: az ügy a bizottság napirendjén marad, és készek visszatérni rá, ha szükséges.

Hozzátette még, hogy több delegáció is véleményt formált az ügyben. Az Egyesült Államokat Rosemary DiCarlo ENSZ-nagykövethelyettes, Iránt Golamhoszein Degani ügyvivő képviselte.

Névtelenül nyilatkozó források szerint Irán oldalán felszólalt az észak-koreai, a kubai és a fehérorosz küldöttség.

Barack Obama a napokban írt alá egy törvényt, amely az olyan személyeket fosztja meg az amerikai beutazási engedélytől, akik kém- vagy terrorista tevékenységet folytattak az Egyesült Államokkal szemben, vagy veszélyt jelentenek az amerikai nemzetbiztonságra.

A jogszabály célja elsősorban Hamid Abutalebi kijelölt iráni ENSZ-nagykövet beutazásának megakadályozása, Abutalebi ugyanis diákként tagja volt annak a csoportnak, amely 1979-ben elfoglalta az Egyesült Államok teheráni nagykövetségét és 444 napig fogva tartotta a képviselet 52 alkalmazottját.

Az iráni külügyminisztérium korábban elfogadhatatlannak nevezte az Egyesült Államok magatartását, és azt hangsúlyozta, hogy Abutalebi az ország egyik legfelkészültebb diplomatája, aki korábban kapott már amerikai vízumot. Maga a diplomata korábban azt hangoztatta, hogy a teheráni túszdrámáért felelős csoportban való részvétele csupán fordításra és tárgyalásra korlátozódott.

Irán szerint az Egyesült Államok veszélyes precedenst teremt azzal, hogy megsérti a szuverén államoknak a világszervezetnél szolgáló küldöttek kinevezéséhez való jogát, és közölte, nem jelöl mást a posztra.

Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×