Infostart.hu
eur:
361.9
usd:
315.8
bux:
152460.58
2026. szeptember 22. kedd Móric

Turnéra indul a felújított Jézus Krisztus Szupersztár

Turnéra indul júniusban az Egyesült Államokban Andrew Lloyd Webber 1971-ben debütált Jézus Krisztus Szupersztár című rockmusicaljének felújítása.

A szervezők közlése szerint a Jézus utolsó napjait felidéző előadást 54 város arénáiban tűzik műsorra. Az első előadást New Orleansban rendezik meg június 9-én.

Webber elmondta, hogy sokkal alkalmasabbnak tartja a koncertarénákat a mű előadására, mint a színházakat. "A Jézus Krisztus Szupersztár mindig is rockshow volt" - jelentette ki a Grammy-díjas brit zeneszerző.

A címszerepet alakító Ben Foster arról beszélt, hogy számára "az amerikai turné egy valóra vált álom". A további szereposztásban Brandon Boyd, az Incubus amerikai rockbanda énekese, Michelle Williams, a Destiny's Child zenésze, valamint JC Chasez, a 'N Sync korábbi énekese és John Lydon (Johnny Rotten) egykori Sex Pistols-tag is színpadra lép.

Webber szerint Jézus Krisztus története a nyugati kultúrában mindenütt jelen van és mindig időszerű.

Az arénás előadásokon erősen támaszkodnak majd a videotechnikára. A turné költségeit több mint tízmillió dollárra becsülik, de a szervezők nem árultak el pontos adatot.

A Jézus Krisztus Szupersztár eredetileg Lloyd Webber és Tim Rice albumaként jelent meg 1970 szeptemberében. A Billboard lemezlista csúcsára 1971-ben feljutott korongból 7,5 millió példány kelt el. A rockmusical 1971-ben Broadwayn, majd 1972-ben a londoni West Enden is hatalmas sikert aratott, és a világ számos országában játszották. Tavaly Ausztráliában és Nagy-Britanniában arénaturnén mutatták be.

Címlapról ajánljuk
Karácsony Gergely az InfoRádióban: hamarosan kész az olimpiai koncepció

Karácsony Gergely az InfoRádióban: hamarosan kész az olimpiai koncepció

Az Alkotmánybíróság hétfői, egyhangú döntése szerint az önkormányzatokra kivetett szolidaritási hozzájárulás teljes rendszere alkotmányellenes. A döntés következményeiről, a kormánnyal jelenleg zajló tárgyalásokról és a budapesti olimpia esélyeiről is beszélt Karácsony Gergely főpolgármester az InfoRádióban.

Leszavazta a Tisza-frakció a köztársasági elnök jelöltjét a legfőbb ügyészi posztra

Magyar Péter miniszterelnök már hétfőn utalást tett arra, hogy nem biztos a frakció támogatásában.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Nagy rali után szusszannak a tőzsdék

Nagy rali után szusszannak a tőzsdék

A tegnapi erősödés után ma már óvatosabb a hangulat a nemzetközi tőzsdéken. Az AI-sztori ismét előtérbe került, miközben az elmúlt napok olajáresése enyhítette az inflációs félelmeket, a Brent már 100 dollár alatt jár. A befektetők közben a közel-keleti diplomáciai fejleményeket, valamint Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozóját figyelik, miközben a Fed további kamatemelésével kapcsolatos várakozások továbbra is fékezik az optimizmust. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×