Infostart.hu
eur:
386.48
usd:
331.9
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika

A szerbiai gyerekek felét érte már valamilyen erőszak

A 14 év alatti szerbiai gyerekek felét érte már valamilyen erőszak otthon vagy az iskolában - közölte a Szerbiai Gyerekek Barátai nevű civil szervezet a gyerekek jogainak szerdai világnapja alkalmából közzétett állásfoglalásában.

A szervezet adatai szerint a gyerekek 13,7 százaléka szegénységben él Szerbiában, egyötödüknek iskoláskorukig egyetlen könyve sincs. Oktatásuk és egészségügyi ellátásuk színvonala hanyatlik, és egyre kevesebb olyan hatás éri őket, amely kreativitásra, toleranciára, értékteremtésre serkentené őket - emelte ki a szervezet, amelynek állásfoglalását bő terjedelemben ismertette a belgrádi elektronikus sajtó.

A gyerekek jogainak világnapja alkalmából a szerbiai parlamentben kedden közmeghallgatást tartottak. Ezen egyebek közt elhangzott, hogy az országban a fogyatékkal élő és a roma gyerekek körében mutatható ki leginkább negatív diszkrimináció. Nebojsa Stefanovic házelnök az ország feladatának nevezte, hogy minden gyereknek egyenlő lehetőségeket biztosítsanak. Hozzátette: az állam egyik stratégiai célja, hogy zéró toleranciát érvényesítsen mindenféle erőszakkal szemben.

Nevena Petrusic egyenjogúsági biztos a problémákat taglalva mindenekelőtt arra hívta fel a figyelmet, hogy a gyerekek egyre fogékonyabbak előítéletekre és sztereotípiákra, amelyeket a felnőtt társadalomtól vesznek át.
A közmeghallgatáson kiemelték, hogy a gyerekeket leginkább az oktatás terén éri diszkrimináció, és a tananyagból el kell távolítani az előítéletek vagy sztereotípiák kialakulását lehetővé tevő részeket.

A családon belüli erőszak és megrontás problémakörével foglalkozó Incest Trauma Centar elnevezésű szervezet a világnap alkalmából tartott keddi sajtótájékoztatóján arra figyelmeztetett, hogy a média nem megfelelő módon foglalkozik a bántalmazási ügyekkel. A szervezet problémaként vetette fel, hogy a sajtó az ilyen ügyeket sokszor csak szenzációhajhász hírként jeleníti meg, néhány nap elteltével azonban már nem foglalkozik vele és nem követi nyomon a végkifejletig az eseteket.

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×