eur:
389.25
usd:
360.86
bux:
68474.79
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Meghalt az 1968-as prágai reformmozgalom egyik vezéralakja

Meghalt Cestmír Císar, a "prágai tavaszként" ismert 1968-as csehszlovákiai reformkísérlet egyik vezéralakja. Az egykori baloldali politikus és ellenzéki személyiség 93 éves korában vasárnap Prágában hunyt el hosszú és súlyos betegség után - közölte családja hétfőn.

Císar 1963-ban került be a korabeli Csehszlovákia vezetőinek legfőbb csoportjába, amikor Csehszlovákia Kommunista Pártja (CSKP) központi bizottságának titkára, majd oktatási és kulturális miniszter lett.

A reformkommunista Císar rövid időn belül nagy népszerűségre tett szert a csehszlovák értelmiség és a diákság körében, de az Antonín Novotny államfő és pártfőtitkár irányította konzervatív szárny 1965-ben eltávolította tisztségeiből, s csehszlovák nagykövetként Bukarestbe küldték.

Onnan 1968 tavaszán hívták haza, miután Alexander Dubcek lett a kommunista párt vezetője. Novotny lemondása után a nagy támogatottságnak örvendő Císar az értelmiség és a diákság államfőjelöltje lett, de jelöltségéről végül Ludvík Svoboda hadseregtábornok javára lemondott.

Csehszlovákia szövetségi állammá való átalakítása után 1968-ban és 1969-ben ő lett a Cseh Nemzeti Tanács (parlament) első elnöke. Amikor Moszkva irányításával a Varsói Szerződés hadseregei 1968 augusztusában megszállták Csehszlovákiát és letörték a reformmozgalmat a szovjetek egyik konkrét követelése volt, hogy Císar távozzon a közéletből.

A politikust rövid időn belül minden tisztségéből menesztették és kizárták a pártból is. A hetvenes és a nyolcvanas években Císar a műemlékvédő hivatalban dolgozott, s fokozatosan bekapcsolódott a hivatalos politikából kizárt reformkommunisták ellenzéki mozgalmába. 1989-ben egyike volt az Obroda (Újjászületés) nevű reformkommunista klubmozgalom létrehozóinak. A "bársonyos forradalom" után rehabilitálták. Ismét elnökjelölt lett, de erről ismét lemondott, ezúttal Václav Havel javára.

Két évig Csehszlovákia képviselője volt az Európa Tanácsban. Saját nyilatkozata szerint azonban rájött arra, hogy az 1989 után hatalomra került politikai rendszer nem számol a kommunistákkal, inkább a terhére vannak, ezért nyugdíjba vonult.

Politikai tapasztalatait és életét összegző műve a Nemcsak a Prágai Tavasz hátteréről cím alatt néhány éve jelent meg, s aránylag nagy sikert aratott.

Címlapról ajánljuk
Bartók András: nagy húzásra készül a kínai elnök, az egész európai gazdasági közösséggel együttműködne

Bartók András: nagy húzásra készül a kínai elnök, az egész európai gazdasági közösséggel együttműködne

A kínai–európai kapcsolatok megerősítése lehet Hszi Csin-ping európai körútjának legfőbb célja – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszékének oktatója. Bartók András arról is beszélt, hogy milyen témák kerülhetnek a középpontba a kínai államfő magyarországi látogatásán.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×