Infostart.hu
eur:
363.73
usd:
324.23
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál

Szíria kész ENSZ-szakértőket fogadni

A damaszkuszi vezetés csak a nyugalom helyreállta után hajlandó visszahívni a felkelők ellen több városba kivezényelt katonáit - közölte szombaton Dzsihád Makdeszi, a szíriai külügyminisztérium szóvivője.

A szíriai televíziónak nyilatkozó hivatalnok szerint az állam önmagát és polgárait védi. "A szíriai hadsereg nem örül annak, hogy lakókörzetekben kell tevékenykednie. Ha a béke és a biztonság helyreáll ezeken a helyeken, a hadsereg nem marad ott. Ez szíriai ügy" - fogalmazott Makdeszi, akinek megnyilatkozása az első válasz volt Kofi Annannak, az ENSZ és az Arab Liga közös megbízottjának arra a pénteki felhívására, hogy a szíriai vezetés, mint erősebb fél, tegyen gesztust, és jó szándéka jeleként rendelje vissza az ellenzéki mozgalom leverésére kivezényelt katonákat.

A kormánynak kell először beszüntetnie a megtorlást, és utána kell megtárgyalni az ellenségeskedés beszüntetését a másik féllel - mondta az egykori ENSZ-főtitkár szóvivője.

Egy nappal korábban Bassár el-Aszad szíriai elnök elfogadta Kofi Annan hatpontos béketervét, amely előirányozta a katonák és nehéz fegyverzetük azonnali kivonását a városokból, s minden napra egy kétórás tűzszünetet azért, hogy az összecsapások áldozatait ellátó orvosok és humanitárius munkások végezhessék a dolgukat.

Dzsihád Makdeszi a televízióban azt mondta: Damaszkusz azzal a feltétellel fogadta el Annan javaslatát, hogy a megbízott elismeri a kormány szuverenitását és jogát a biztonság fenntartására. "A másik követelmény, hogy ne ártsanak Szíria stabilitásának... Ha fenn lehet tartani a civilek biztonságát, a hadsereg távozni fog" - közölte.

Jelezte azt is, hogy Szíria kész fogadni az ENSZ szakértőit, akiknek az lenne a feladatuk, hogy felmérje az ENSZ megfigyelői missziójának elindításához szükséges feltételeket. A tervek szerint a 250 megfigyelő fegyvertelen lenne, s a szíriai hadsereg gondoskodna a biztonságukról.

Közben folytatódtak az ellenzék és a hadsereg közti összecsapások. A nagy-britanniai központú Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja szerint a felkelés egyik központjának számító Homszban és a közeli Tabiszehben a kormánycsapatok ágyúzása megölt két embert. Az ország északnyugati részén egy faluban öt ember kínzások nyomait viselő holttestére bukkantak.

Damaszkuszban, a déli Kfar-Szusza negyedben szombaton rendőrök szétzavartak egy tüntetést, amely az előző napon meggyilkoltak temetése után kezdődött. A rendőrök fegyvert használtak, s legalább két embert megöltek. A negyedbe vezető utcákat a biztonsági erők járőrei blokkolják.

Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Végül enyhe pluszban zártak az amerikai tőzsdeindexek az AI-para közepette

Végül enyhe pluszban zártak az amerikai tőzsdeindexek az AI-para közepette

Durva eladási hullám söpört végig az ázsiai tőzsdéken csütörtök reggel az amerikai inflációs adat után, a dél-koreai részvénypiac közel 8 százalékot zuhant, ütötték a chipgyártók papírjait. A rossz hangulat némileg átragadt az európai tőzsdékre is, de itt csak mérsékeltek voltak az esések. A magyar tőzsde felülteljesítő volt a csütörtöki kereskedésben, a vegyes nemzetközi hangulat ellenére emelkedéssel zárta a napot a Budapesti Értéktőzsde, és mind a négy hazai blue chip árfolyama emelkedett. Az amerikai tőzsdék átmeneti lejtmenet után, ami elsősorban a tech papírokat, chipgyártókat, mesterséges intelligencia kapcsolt sztorikat érintette, végül összességében pluszban zártak. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×